× Kötetlen, játékon kívüli témák

normal Warlords of Draenor!

Több
10 éve 4 hónapja #17662

Ugyan csak kicopyztam, de számomra nagyon sok érdekes és új információt találtam benne. Aki esetleg unatkozik és szereti a történelmet, annak jó olvasást kívánok hozzá! :)

Durotan:

Első ilyen rovatunk főszereplője, Durotan, hogy miért ő? Nos blizzcon-on a wod videóban, a wod weboldalon és a készülő warcraft filmben is szerephez jut, továbbá ő Thrall apja, mely a wow horda szempontból nézett történetének főhőse. Emellett Durotan talán nem akkora szereplője a sztorinak, mint maga Thrall, de érdemes ismerni az ő és a Frostwolf Klán történetét, hisz ő a másik, nehezebb utat választotta, a horda szerencséjére.





Korai évek
Garadnak a Frostwolf klán törzsfőnökének a fia, és örököse, a "First War"-t megelőző időkben született Draenoron. A nagrandi Kosh'harg fesztivál alatt találkozott későbbi jelentős barátjával, Telkar Doomhammer fiával, Orgrimmal, mellyel együtt kalandoztak ekkortájt. Kalandozásaik során Terrokar forestben rájuk támadt egy megvadult ogre, aki megölte volna őket, ha nem érkezik időben egy draenei vadászcsapat Telmorból, Restalaan vezetésével. Restalaan elvezette a két orkot Telmorba, és elmondta nekik, hogy a draenei vezető Prophet Velen a városban tartózkodik és vacsorára invitálta őket. Megvitatták népeik történetét, Durotan szerint ez alatt az egy vacsora alatt többet megtudtak a draenei fajról és kultúráról, mint az előtte lévő század alatt összesen. Amikor visszatértek klánjaikhoz találkozott Durotan először Draka-val, egy frostwolf ork nővel, akivel "szorosabb barátságba kezdtek".

A Frostwolf klán Chieftainje
Nem sokkal később apja, ogrék és egy gronn [a gronn egy draenoron élő őslakó óriás faj, például Gruul ilyen] ellen vívott csatában meghalt, és Durotan a frostwolf klán törzsfőnökévé vált örökösi alapon, nem sokkal később kezdtek beindulni események Draenoron. Ner'zhul, az orkok spirituális vezetője összehívta a klánok törzsfőnökeit és sámánjait Oshu'gun-ba, és elmondta nekik, hogy - legalábbis ő így hitte - az ősök felfedték neki, hogy a draenei faj ellensége az orknak. Ez a felfedezés és látomás része volt Sargeras, a sötét titán "eredar lord"ja, Kil'jaeden tervének. Kil'jaeden vezette a Burning Legiont a draenei-re - lázadó eredarok, akik elmenekültek Sargeras érkeztével anyabolygójukról - vadászva évmilliók alatt, de a múltban csak a hűlt helyüket találta.
Durotan elhagyta Ner'zhul tanácsát hogy találkozzon egy csapattal, melyet Velen maga vezetett, ahol a próféta felfedte, hogy ami az ősök szellemét vezette, az valójában egy haldokló naaru, név szerint K'ure, aki segítette a draenei menekülést Argusról [az eredárok utópisztikus ősbolygója] 25.000 évvel korábban. Ez a kijelentés gyanút és nyílt ellenségeskedést hozott magával, különösen a Frostwolf klán sámánjában, Drek'Thar-ban, aki szerint Velen istenkáromló. Durotan a parancs ellenére Velent és társait nem vitte Ner'zhul elé, hanem szabadon engedte őket, arra hivatkozva, hogy ez ellentmond a becsületnek, hisz önként jöttek oda tárgyalni.
Az elkövetkezendő csata folyamán, ahol legyőzték őket Restalaan erői, a Frostwolf sámán rájött, hogy nincs kapcsolatuk a szellemekkel. Durotan és Draka jelnek tekintették ezt, hogy valami komolyan nincs rendben, annak ellenére, hogy Ner'zhulnak az ősök megmondták, hogy ez egy igazságos háború. Ekkor volt az első eset, hogy orkok - az ambiciózus Gul'Dan, Ner'zhul tanítványa vezetésével - elkezdték a warlock mágiát gyakorolni. Durotan nem akart ellenszegülni a hivatalos álláspontnak, és engedte, hogy Drek'Thar és sámánjai is warlock kiképzéshez jussanak.

A tözsfő és Telmor ostroma
Gul'dan manipulálásán - melyet Kil'jaeden erősített - keresztül a klánok rövidesen egyesültek az "Első Hordába" és több törzsfő, így Durotan is elindult a Warchief címért, viszont a nagy kedvenc nyert, a harcéhes Blackhand, a Blackrock klán vezére, akiről senki sem tudta, hogy gyakorlatilag Gul'dan bábja.






Orgrim - innentől Doomhammer, apja akkorájt halt meg, mikor Durotané - adta át a parancsot Durotannak, hogy Blackhand utasította, vegye be Telmor városát, mely közel volt a Frostwolf klán területeihez. Míg fiatalként Restalaan védelme alatt járt a városban, látta hogy a védelmi parancsnok egy zöld kristályt szed elő egy rejtett zugból [a Leafshadow-ot, mely az ata'mal kristály egy darabja], mely egy illúziót képez, amely megvédi a várost az ogréktől, gronnoktól és egyéb veszélyektől. Orgrim elmondta Blackhandnak hogy Durotan emlékszik a varázsigére és az illúziót képes eloszlatni. Durotan vonakodva, de belement az akcióba, és az Horda feldúlta Telmort és megölt mindenkit, akit csak talált, beleértve Restalaan-t is, akivel maga Durotan végzett.

A démon alku
Nem sokkal a Shattrath elleni támadás előtt, Gul'dan összehívta a klánokat a hegyen, melyet Throne of Kil'jaeden-nek nevezett el [mostani idősíkban Hellfire Peninsulában van], hogy megossza Kil'jaeden "ajándékát", Mannoroth vérét. Durotan - a már maga is alárendelt Ner'zhul figyelmeztette - nem vett részt a dologban, ahogy Orgrim sem, azt okozva, hogy mindketten Gul'dan gyanúja alá estek.
Shattrath eleste és Kil'jaeden eltűnte után a Horda arra ébredt, hogy nincs ellenség amivel harcolhatna Draenoron. Ekkor látogatta meg Gul'dant álmaiban a mágos, Medivh, aki Kil'jaeden megszállása alatt arra utasította Gul'dant, hogy készítsen egy Portalt, és közösen meg tudnak nyitni egy nagy Átjárót Draenor és Medivh világa közt [Dark Portal]. Durotan felemelte szavát a Horda vezetősége ellen, így amikor a Horda átkelt Azerothra, Gul'dan száműzte Durotant és teljes klánját.

Számüzetés és halál
Elfogadva végzetét, Durotan és a Frostwolf klán mélyen észak rejtett völgyeiben telepedett le, Alterac Mountains-ben, messze mindentől. Itt éltek elzárva az Első Háborútól. Míg itt voltak, Drek'Thar elhagyta a warlock utat és képes volt visszatérni a szellemek kegyeibe, visszatért a sámánizmushoz. Ez felbecsülhetetlen volt a nehéz körülmények közt való túléléshez, melyet a Frostwolf-ok már otthonuknak neveztek, segítségével nem öntötte el a tavaszi áradás a táboraikat, és "megbarátkoztak" vagy inkább összekötődtek a fehér farkasokkal, melyek a völgy őslakó állatai voltak. Ekkortájt történt, hogy a First War végefelé, Draka, Durotan párja és legnagyobb támogatója, életet adott Durotan fiának és örökösének, akit később Thrallként fognak hívni. Durotan ekkor jött rá, hogy itt már több forog kockán mint a saját életük, az örökségük is, így döntött a démoni Gul'dan ellen való fellépés mellett és elutazott az egyetlen orkhoz aki mellette állt, Orgrim Doomhammer-hez.


Doomhammer eddigra megölte Blackhandet és a Horda Warchiefjévé vált, örömmel fogadta Durotant és Drakat táborában. Durotan elmondta, mit tud - Gul'danról, Shadow Councilról, és a démon paktumról. Doomhammer megerősítette, hogy mellé fog állni, amikor Gul'dannak szembekerülnek, de hogy Durotannak és harcosainak ne essen bántódása egy biztonságosabb helyre küldte. Legalábbis azt hitte, hogy biztonságos, de valójában Doomhammer több harcosa is Gul'dan kéme volt.

Halála és öröksége
Az áruló őrség orgyilkosokal megölette a Frostwolf főnököt és társát. Durotan minden támadójával végzett, de olyan súlyosan megsérült, hogy nem élte túl, gyermekét nem tudta megvédeni. Nem teljesen világos, de egyes feltételezések szerint Blackhand fiai Rend és Maim álltak az orgyilkosság mögött. Durotant Alterac Valleyben temették el, a Rock of Durotan nevű emlékmű alatt, ahol az alábbi írás található:
"Itt nyugszik Durotan - a Frostwolf klán első Chieftainje, és apja tisztelt Warchiefünknek, Thrallnak. Ő volt fajtánk legbátrabbja - elárulva azok által, akik népünket rabszolgasorba taszították. Durotan az életét adta, hogy szabadságunkat elnyerjük. Tiszteljük őt és az örökségét, melyet fiával ránk hagyott."
- Drek'Thar, Far Seer of the Frostwolves


Thrall túléte Durotan halálát, egy ember tiszt talált rá, Aedelas Blackmoore, aki rabszolgaként és gladiátorként nevelte fel. Megszökött, sámánnak tanult Drek'Thar által, és vezette népe felszabadítását és menekülését a démoni rontás alól, mely régóta az orkokat mérgezte, megfogadta hogy nem fogja újra rabszolgaságba taszítani az orkokat senki, sem ember vagy démon. Thrall warchieffé válik, miután Doomhammer elesik csatában, elvándorol a népével Kalimdorba, ahol a Hyjal hegyi csata után letelepedik kelet Barrens-en, Draenori megfertőzésük után először telepednek le az orkok, az új királyságot apja után Durotarnak nevezi el, városát mentora és apja jóbarátja [Orgrim Doomhammer] után Orgrimmarnak nevezi el.

Utolsó szerkesztés: 10 éve 4 hónapja Írta: Proktor.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Funeris

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 4 hónapja #17663

koszi!
egy forrasmegjelolest egy linkkel azert bedobhatnal... :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 4 hónapja #17694

Gul'dan

A második karakter a kis "sorozatunkban", nem más mint Gul'dan, aki eredetileg sámán volt, majd az első ork warlock lett, akit a valaha élt legcselesebb és leghatalmasabb halandó warlocknak tartanak. Rengeteg esemény kapcsolódik a nevéhez, melynek legtöbbje a pusztítással köthető össze, mint például az Első Horda létrejötte és démoni igába hajtása, a Draenei írtása, Azeroth inváziója, a Burning Legion, Shadow Council és Death Knightok létrejötte. Ez se lett rövidebb :P




Korai évek és Ner'zhullal való kapcsolat


Kevés dolog tudott Gul'dan származásáról, csupán annyi, hogy a Shadowmoon klán tagja volt, és hogy rendkívüli képességeket mutatott a sámánizmus elementális erőihez való kapcsolatban. Emiatt törént, hogy abban a megtiszteltetésben volt része, hogy az idősebb sámán, Ner'zhul tanítványa legyen, aki a Shadowmoon klán Chieftainje és az orkok spirituális vezetője volt.
Amikor Ner'zhul összehívta az orkokat a draenei elleni háborúra, Gul'dan teljes mértékben támogatta [az előző storyban említettem, Kil'jaeden jelenésére, akit erőteljes ősnek tartottak, és "The Beautiful One"-nak neveztek]. Viszont ekkor észlelték, hogy nincs kapcsolatuk az elemekkel és a sámán tudta hogy valami nincs rendben. Oshu'gunnál jött rá, hogy Kil'jaeden becsapta őket és megpróbált visszakozni. Ner'zhul szörnyű felfedezést tett, miszerint Gul'dan látott mindent, ami Oshu'gun-nál történt és elmondott mindent Kil'jaedennek mielőtt az visszatért volna. Kil'jaeden ekkor Gul'dannal lépett kapcsolatba és felajánlotta neki, hogy a warlock mágia mesterévé teheti, feltéve ha segít neki az orkokat Kil'jaeden zászlaja alá hajtani. Gul'dan lelkiismeret furdalás nélkül elfogadta az ajánlatot és azonnal megkezdte a munkát, hogy "átalakítsa" az orkokat, akik eddig különálló, sámánisztikus klánokból, egy megállíthatatlan, vérszomjas hordává.


A Horda és a Shadow Council


A szükség úgy hozta, hogy a hatalma gyarapítása érdekében Gul'dan sok, hasonló gondolkodású és erőteljes orkot gyűjtött maga köré, és ezt a tanácsot elnevezte Shadow Councilnak. A Tanács hamarosan elkezdte használni hatalmát és befolyását, lassan az ork társadalom egészét elkezdje egy nekik megfelelő irányba terelni, hogy elvonják a figyelmét mindenkinek, aki ellenkezett a mesterek sötét terveivel [Mint például Durotan vagy Orgrim]. Gul'dan megalapítja saját klánját, a Stormreaver-eket, azokból akik hozzá hűségesek voltak, de ezt kicsit később alapítja csak. Hogy megpecsételje alkuját Kil'jaedennel, ő és a Shadow Council felajánlotta a klánok törzsfőinek Mannoroth vérét. Ez megrontotta a hordát, hogy még vérszomjasabb, barábárabb és gonoszabbá vált, akik így valóságos kiterjesztései lettek a démonoknak, akiket már innentől imádtak.
Hogy letesztelje a Horda erejét, Gul'dan és a Shadow Council arra vezette az orkokat, hogy megöljenek minden Draeneit akit csak találnak anyaföldjükön, mely majdnem teljesen sikerült is, ezzel bizonyítva Kil'jaedennek, hogy az orkok készek a feladataira. Ezen események közben nyerte el Gul'dan Garona Halforcen hűségét, aki később még szerepet játszik Gul'dan történetében.
Az "Első Háború" [First War]


Gul'dant ezen események utána kereste meg álmában Medivh - Sargeras irányítása alatt állt -, elajánlotta neki az Istenségi létet, mely a "Tomb of Sargeras"-ban van elzárva, és pedig ezt akkor szerezheti meg, ha felhasználja a hordát, hogy lerohanja Azerothot (igaz Sargeras fő célja, hogy újra birtokba vehesse testét). Gul'dan beleegyezett, és egy Shadow Council segítségével sikerült megnyitnia a Dark Portalt, mely összekötötte Azertohtot Dreaenorral. A következő évek során tanítványával, az ogre-mágus Cho'gallal, manipulálta a hordát, hogy végigtomboljon Azerothon.
Gul'dan Blackhand Warchieffé választását is manipulálta, tökéletes bábja volt a Shadow Councilnak. Blackhand jó vezetőnek és taktikusnak bizonyult csatában, viszont kéjsóvár volt és ezáltal könnyen irányította Gul'dan.


Gul'dan látta, hogy a horda fennhatósága alá került az Azerothi Királyság [Kingdoms of Azeroth] nagy része, de Stormwind ostromának előestéjén Gul'dan felfigyelt egy raider [raider, egy általában farkasmounton közlekedő csapat, egyfajta lovasság] csapatra, aki Medivh Karazhani tornya ellen vonult. Felismerni, hogy az azerothiak meg akarják ölni Medivhet, Gul'dan sietve "kifosztotta" Medivh elméjét a Tomb helyét kutatva. Amikor Lothar és Khadgar megölte az őrzőt, Gul'dan még az elméjében volt, és halálakor ő is kómába esett.
Gul'dan tanácsai nélkül Orgrim Doomhammer könnyedén megölte Blackhandet, aki megkínozta és kivallatta Garonat, a tőle megszerzett információk birtokában Blackhand után Gul'dan warlockjainak és a Shadow Councilnak a lemészárlásával folytatta.
A "Második Háború"


Amikor Gul'dan felébredt a kómából, már csak Cho'gall, a Twilight's Hammer és nekromantái voltak hűek hozzá, Blackhand, a Shadow Council és warlockjai halottak, Garona és a többi klán elárulta, igaz Garonának nem volt már választása. Doomhammer hajlandó volt meghagyni Gul'dan életét, annak ellenére, hogy érzése szerint megbánja majd döntését, továbbá Blackhand követőivel kapcsolatos információkért meghagyta neki(k) Balort [egy terület, mely nincs a WoWban, csak concept artokban létezik] és Stormwind várát. Erről információt adni nem volt nehéz, Rend és Maim nem követték elég hűségesen Gul'dant, így nem esett nehezére elárulni őket. Gul'dan elmondta Doomhammernek, hogy ők [Blackhand fiai voltak] csatlakozni akarnak a 'raiderekhez', és puccsot kísérelnek meg ellene, Blackhand
is raider volt egykoron. Még maga Gul'dan sem tudta, hogy amit állít igaz-e, minden esetre igaz is lehetett akár, így Doomhammer feloszlatta a raidereket, és szétosztotta őket a többi csapat közt.
Gul'dan "Hűsége" zálogául az új warchief iránt, megígérte neki, hogy létrehoz egy élőhalott rider sereget, ami csak és kizárólag hozzá lesz hűséges. Gul'dan és Rakmar Sharpfang vezette nekromantái azzal próbálkoztak, hogy az elesett stormwindi lovagokat halott lovagokká [Death Knight] alakítsák, de folyamatosan kudarcot vallottak. Gul'dan csalódottságában új tervet talált ki: Cho'gall segítségével Gul'dan csatlakozik nekromantáihoz, akikkel egy erőteljes rituáléba kezd, és a mágia csúcspontján mindenkit lemészárol egytől egyig. A lelküket zöld kristályokba tárolta és hamarosan hozzákötötte a halott stormwindi lovagokhoz, így létrehozva az első Death Knightokat. Habár ezzel teljesítette ígéretét, a Death Knightok mindigis legfőbb hűségük a létrehozójuké volt. Ezután a Doomhammert lefoglalta a háború, és magára hagyta Gul'dant saját eszközeivel együtt.
Árulás és halála


Gul'dan hatalomvágya a horda vesztét jelentette. Doomhammer Lordaeron fővárosa elleni támadásának előestéjén, Gul'dan magával vitte a Stormreaver és Twilight's Hammer klánokat, és vízre szállt, hogy megtalálja a Tomb of Sargerast. Doomhammer erőinek közel fele tűnt így el, ezért kénytelen volt visszavonulni és megpróbálta levadászni az áruló warlockot. Végső soron ez a haladék segítette elő, hogy az Alliance újra összefogjon és visszavágjon.


Gul'dan megtalálta a Tombot és felhozta a tengerből a felszínre. Leghűbb követőivel felnyitotta kapuit és belépett, de nem a vágyott halhatatlan isteni létet találta. Ehelyett egy raj őrült démon, aki a felnyitáskor elszabadult széttépte [egyes teóriák szerint nagák ölték meg]. Klánja maradékával Doomhammer végzett, mikor megérkezett. Utolsó pillanataiban jött rá, hogy korábbi mentorához hasonlóan Sargeras őt is becsapta, elhalmozta ígéretekkel, hogy a Sötét Titán malmára hajtsa a vizet.
Gul'dan emlékei tovább éltek koponyája "fel mágiájában" [Skull of Gul'dan], továbbá rúnái, melyet a Tomb of Sargeras falára festett utolsó pillanataiban. Illidan megtalálta a sírhelyet a koponyája segítségével, míg Maiev Shadowsong megtalálta rúnáit. Amikor a sír beomlott, magával temette Gul'dan testamentumát.
Skull of Gul'dan


Miután Gul'dan meghalt, koponyája a démonikus erők ereklyéjévé vált. Gul'dan lelkének egy része megmaradt a koponyában, és suttogott ahhoz, aki a kezében tartotta, ezzel is bizonyítva, hogy milyen veszedelmes és hatalmas volt, még halálában is.


A Gul'dan Koponyáját felhasználta Ner'zhul hogy más világokra nyisson kapukat Draenorról, Khadgar a koponya segítségével pusztította el a Dark Portalt. Khadgar a portál pusztulása után sietve menekült az egyik kapun a szétesőben lévő Draenorról, és maga után hagyta a koponyát. Később Azerothon használta fel újra a Burning Legion, hogy Felwood erdőit megrontsák. Miután Illidan megtudta a koponya létezését, a Death Knight Arthastól, felkereste és elvette a koponyát, energiáit elnyelve félig night elf maradt de félig démonná vált. Illidan haláláig nála maradt.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #17835

Grommash Hellscream I.


A harmadik tag a sorozatunkban, a leendő 'Iron Horde' vezetője, talán a kövi kieg főgonosza is egyben, Garosh apja, Gromash 'Grom' Hellscream. Na de most nem a megváltozott idővonalbeli dolgok kerülnek szóba, hanem a múlt, az eredeti lore, még az első Warcraftok idejéből. A két részes cikk első része következik.










Gromash 'Grom' Hellscream a Warsong klán első törzsfője, Thrall legjobb barátja és tanácsadója. Ő volt az első ork aki ivott Mannoroth véréből, amivel a horda a Burning Legion szolgálatába kényszerült, de megfizette az árát, hogy felszabaduljon ő és a horda a démoni iga alól.
Azeroth inváziója


Egyike a régi legendás ork törzsfőknek. A Dark Portal megnyitása előtt, Grom Hellscream a Warsong klán vitathatatlan vezetője volt, állkapcsát jellegzetes fekete tetoválás díszítette. Az előző chieftain halála után, gyanú ébredt és erősödött, hogy Grom valójában bitorolja a klánvezéri pozíciót, nem úgy mint Durotan, aki megörökölte apja jogán. Habár makacs volt, mégis ő volt az első, aki kilátásba helyezte a háborút, amikor Ner'zhul figyelmeztette a klánokat, a "régi-új ellenség"-ükre, a draeneira. Ő vezette a Shattrath elleni inváziót a draenei ellen, akik úgy írták le, mint tetovált, tüzes szemű hatalmas orkot, aki egy "sötét" két kezes baltát hordoz, hollószínű a haja, és az állkapcsa már fekete, mint a szurok [a 2kezes balta nem más, mint a Gorehowl, amit Garosh megörökölt és amúgy Karazhan főbossza dob]. Ő harcolt Nebundo ellen és foglalta el sikerrel a várost.



Klánja megmenekült a Second War vereségeitől, mivel Gul'dan manipulálása által rávette, hogy maradjon Draenoron. A horda úgy vesztett a Lordaeroni Szövetséggel szebben, hogy Grom és klánja soha nem harcolt emberek ellen csatában.
Ner'zhul jól felhasználta erejét a Második Háború után, erőit egyesítette a Bleeding Hollow klán erőivel, akit Kilrogg Deadeye vezetett, és stratégiai "hit-and-run" támadásokban használta, hogy [Ner'zhul] megszerezhesse Azeroth leghatalmasabb mágikus ereklyéit.


A horda újraéledése


Miután az egyetlen átjáró megsemmisült hazájukba, és fajtájukat legyőzték, Grom és a Warsong klán kénytelen volt elbújni Lordaeron vadonjaiban. 15 évig sikerült eltitkolni létezésüket az emberi civilizációk mellett is. Végig ez idő alatt, Grom harcolt a démoni átok ellen, ami gyengévé tette és elvette életkedvét. Míg más orkok engedtek ennek a letargiának, ő élete végéig küzdött ellene. Mivel számos szabad ork meghalt a küzdelemben vagy a kor miatt, helyzetük egyre reménytelenebbnek látszott. A fiatal és gyenge orkok nem tudtak boldogulni ebben a zord környezetben, és közeledett a Warsong klán eltűnésének napja.

Ekkor kereste fel a fiatal ork, Thrall. Thrall bátorsága, ereje és kegyelmessége ihletet adott neki, befogadta a számkivetettet és az ork nemzetség útjaira tanította Thrallt. Az emberek eközben keresték Thrallt, és amikor már közeledtek a megtalálásához, Thrall otthagyta Gromot, aki nekiadta nyakláncát, mint a bizalma szimbólumát. A Warsong klán Grom vezetésével újra csatlakozott Orgrim Doomhammerhez és Thrall elveszett klánjához, a Frostwolfshoz. Csatába szálltak az emberek Durnholde-i erődjét körülvevő ork-internáló táborai ellen, a két klán nekilátott felszabadítani és újra megerősíteni az ork nemzetséget [Escape from Durnhold instában a környezet látható].
Miközben az ork horda új otthont keresett magának Lordaeronon, az új Warchief, Thrall látomása új, furcsa és ismeretlen földre vezette a hordát a tengeren túlra, Kalimdor kontinensére.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 11 hónapja #18819

www.gamespot.com/articles/blizzcon-2014-...or-200/1100-6419139/

A fenti hír alapján úgy gondolom (persze ez csak erős tipp), hogy a köv kieg nov 8-dec 20 között fog csak kijönni. Nem hinném, hogy Blizzcon előtt kihoznák a kieget.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 11 hónapja #18820

Ez eddig is egyértelmű volt. Sosem telt el 6 hónapnál rövidebb idő a béta kezdete és a kieg. megjelenése között, és még ugye el sem indult a béta....

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 11 hónapja #18821

Az igazi kérdés az, hogy a 6.0 mikor is fog beesni?
BlizzCon előtt vagy után?

Ha szeptemberben kijön, akkor bőven lesz elfoglaltság és idő a BlizzConig, tesztelgetni és finomhangolni.
Ha csak a BlizzConon jelentik be a startot és utána jön ki a 6.0, nos, az már problémásabb lehet, november nagyon messzinek tűnik jelenleg.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 11 hónapja #18824

Ezt nem tudom hogy gondoltak a Blizznel hogy novemberig SoO-t fogjak tolni az emberek? (Ami raadasul a legszarabb raid insta amit valaha csinaltak...)
Sajna amugy engem a kieg sem hoz tulzottan lazba, nem ertem miert nyomatjak ezt az orcos vonalat, de en nagyon nem szeretem :/


*Minsa=Asmi=Navan*
Utolsó szerkesztés: 9 éve 11 hónapja Írta: Minsa.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19222

Változások a raidelésben



Raid Utility Balance


Különböző classok különböző utility-ket adnak a raidnek, ami megkönnyíti az életbenmaradást. Sajnos a sok utility miatt túl erősekké váltak ezek a raid cd-k. Több class 2-3-4 CD-vel rendelkezik, de van olyan is aminek egy sincsen. Szeretnénk visszaállni arra a rendszerre, mikor a healerek feladata volt a raid kitartása, nem pedig a DD-ké.

Death Knight
- Anti-Magic Zone mostantól 20%-kal csökkenti a magic damage taken-t (40% volt).

Druid
- Tranquality mostantól csak a Restoration Druidoké lesz.

Hunter
- Egy kisebb Raid Utility tervben van a huntereknek.

Mage
- Amplify Magic, egy új spell. Növeli a raiden 12%-kal a healing receive-t 6 sec-ig. 2 perces CD.

Monk
- Avert Harm eltörölve.
- Stance of the Fierce Tiger movement speed növelése a mostantól hat mindenkire aki a monktól 10 yardon belül van.

Paladin
- Devotion Aura mostantól csak Holy Paladin-oknak lesz elérhető.

Priest
- Hymn of Hope eltörölve.

Rogue
- Smoke Bomb mostantól csak 10%-kal csökkenti a damage taken-t (20% volt).

Shaman
- Ancestral Guidance: Mostantól csak 20%-át kopizza a damage-nek vagy a heal-nek.
- Healing Tide Totem: Mostantól csak Restoration Shaman használhatja.
- Stormlash Totem eltörölve.

Warlock
- Minden játékos 90 secenként használhatja a Demonic Gateway-t.
- Healthstone-ok egy CD-n lesznek a Healing Potion-ökkel, viszont nem lesz egy CD-n a többi potion-nel.

Warrior
- Rallying Cry: Mostantól 15%-kal növeli csak a HP-t (20% volt), és Protection Warrior-ok nem tudják használni többé.
- SKull Banner eltörölve.



Resurrection Mana Cost

Csökkentették a Resurrection Spellek mana cost-ját, mostantól csak 4% manába kerül. A Cast Time az megmarad.
Druid: Revieve
Monk: Resuscitate
Paladin: Redemption
Shaman: Ancestral Spirit




Combat Resurrections

A CR rendszer átesik egy kis változáson, de szerintem jó irányba. A CR használata nagyon fontos szerepet játszik egy encounterben. MoP-ban a limit 10 fősben 1 volt, 25 fősben 3. Flex rendszerben 3, nem lényeg a raid mérete.

WoD-ban változáson esik át az egész rendszer.
Egy új mechanika alapján fog működni a CR.

- Egy boss encounter közben minden CR egy raid-pool charget fog használni, ami látható lesz az action bar-on.
- Amint behúzzuk a bosst, minden CR CD-je resetelődik, és 1 Charge-al indul a fight. 1 Charge a fight alatt szép lassan töltődik vissza. Ez úgy fog kinézni, hogy a raid mérete határozza meg milyen gyorsan töltődik vissza.
- Például: Egy 10 fős raid 1 chargot fog kapni minden 9 percben. (90/10 = 9)
Egy 20 fős raid 1 chargot fog kapni minden 4.5 percben. (90/20 = 4.5)
- Egy Charge csak akkor csökken, ha a CR sikeres volt, azaz az illető elfogadta a CR-t.
- A Raid Frame-n látszódni fog, hogy a player éppen vár a CR-ére, azaz megkapta, de még nem éledt fel.
- Valószínű lesz egy olyan változtatás is, hogy ahol felszedtek, a mapen látni lehet majd valami jelzéssel, így előre tudod hogy hova fogsz éledni.
- Raid encountereken kívül a CR megmarad olyannak mint régen volt.




Facing Requirements

A jó facing frusztráló lehet, főleg egy nehéz encounterben, vagy PvP-ben. Azért, hogy ezt balance-oljuk, eltöröltük a facing requirement-eket, így nem kell hátulról ütni a targeteket egyes ability-kkel.

Druid: Ravage-hez többé nem kell a target mögött állni.
Druid: Shred-hez többé nem kell a target mögött állni.
Rogue: Ambush-hoz többé nem kell a target mögött állni.
Rogue: Backstab-hez öbbé nem kell a target mögött állni.




Tank Vengeance és Resolve

A tankok túl erősek voltak, és a DD-k jogosan szólaltak fel ez ellen. A DD-k feladata a boss megölése, a tankok pedig ne legyenek elöl a listákon. Hogy ezt megoldják, megváltoztatták a Vengeance rendszert, átnevezeték Resolve-vá.

Resolve: Növeli a self-healing-et, és az absorb-ot, a staminán és a damage takenen számítva, az elmúlt 10 secben.

Hogy mégis megtartsák a tank DPS-ét, növelték a tankok alap damagét, s a tankok is kapnak több AP-t a statjaikból.

- Bladed Armor: Egy új passzív a Blood DK-knak, Guardian Druid-oknak, a Brewmaster Monk-oknak, Protection Paladin-oknak és a Protection Warrior-oknak. 100%-kal növeli az AP a karakter bónusz armorából.
- Riposte: Új passzív a Blood DK-knak, Protection Paladin-oknak és a Protection Warrior-oknak. A Riposte növeli a Parry értéket a Critical Strike bónuszból.
- Minden tank ability/effekt/stance mostantól 900% threat-et generál (600% volt).

Death Knight
- Mastery: Blood Shield mostantól passzívan növeli az Attack Powert 8%-kal.

Druid
- Mastery: Primal Tenacity mostantól passzívan növeli az Attack Powert 8%-kal.

Monk
- Mastery: Alusive Brawler mostantól passzívan növeli az Attack Powert 8%-kal.
- Brewmasterek mostantól nem sebeznek 15%-kal kevesebbet.

Paladin
- Mastery: Divine Bulwark mostantól passzívan növeli az Attack Powert 8%-kal.

Warrior
- Mastery: Critical Block mostantól passzívan növeli az Attack Powert 8%-kal.

Utolsó szerkesztés: 9 éve 9 hónapja Írta: Proktor.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Colwyn

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19223

A talentek, classokra bontva
Death Knight

Necrotic Plague: Erős disease, (4,662% AP) Shadowfrost damaget üt stackenként 30 secig, 2 másodpercenként tickel. Ha sebez, kap még egy stacket, és megfertőz egy másik ellenfelet 8 yardon belül. 5 Runic powert generál, ha a target amin a Plague van, megtámad téged. Helyettesíti a Blood Plague-t és a Frost Fever-t, és ugyanúgy kerül fel mint azok.

Defile: Defile kerül a földre, (17.316% AP) Shadowfrost damaget üt 10 secig, 1 másodpercenként tickel. Ha a Defile sebez, a területe megnő, és erősödik 2.5%-kal. Maximum 3-szor nőhet másodpercenként. Az ellenfél aki a Defile-ban áll, 10%-kal kevesebbet sebez rád. Helyettesíti a Death and Decay-t,

Breath of Sindragosa: Folyamatosan (39.96%) Shadowfrost damaget tol eléd másodpercenként, megjelöli őket a Mark of Sindragosa debuff-al összesen 6 másodpercig. Addig tolod, amíg ki nem fogysz a Runic Power-ből, vagy vissza nem vonod. A Mark of Sindragosa healel téged 5% spell damage értékkel, amit a markolt ellenfelek tolnak.




Druid
Balance

Euphoria: A Balance Energy ciklus ideje lecsökken $1%-kal, plusz a Lunar és a Solar Empowerment-ek is lecsökkentik a cast idejét az adott spelleknek 20%-kal.

Stellar Flare: Egy erős spell, ami a Lunar és a Solar Eclips-ből is előnyt élvez, a legnagyobb damaget akkor tolja ha balanszban vannak. Megégeti a targetet (94.5% SP) Spellstorm damage-dzsel, plusz (270% SP) DoT-tal 16 secig.

Balance of Power: Összehangolja a direct damage spelleket, így azok frissítik a periodic damage spelleket. A Starfire kitolja 6 sec-cel a Moonfire-t, illetve a Wrath kitolja 4 sec-cel a Sunfire-t. Plusz erősíti a Moonfire és a Sunfire periodic damage-ét.


Feral

Lunar Inspiration: Moonfire használható Cat Form-ban is. 1 Combo Point-ot generál és AP alapján sebez. 30 energy-be kerül.

Bloodtalons: Healing Touch kasztolása a következő két melee abilityt felerősíti 30%-kal.

Savagery: Savage Roar mostantól passzív, és 45%-kal erősíti a Physical Damage-d.


Guardian

Guardian of Elune: Savage Defense 3 secig tart, és 100%-kal megnöveli a dodge-odat.

Pulverize: 3 stack Lacerate-t használ a targetre, 300% weapon damaget produkálva, 15 raget töltve, és csökkentve a damage takent 20%-kal 10 secig.

Bristling Fur: Csökkenti a damage taken-t 50%-kal 3 secig.


Restoration

Moment of Clarity: Omen of Clarity 5 secig tart az egy kaszt helyett.

Germination: 2 Rejuvenation-t lehet ugyanarra a targetre tenni.

Rampant Growth: Swiftmend a saját Regrowth-od és Rejuvenation-od használja fel, de nincs többé CD-je.




Hunter

Exotic Munitions: A Ranged Weaponod-ön átállítod a lőszert.
Incendiary Ammo: 1 óráig tartó exotic ammo-t raksz a fegyveredbe. Minden autoshot 20%-kal többet sebez Fire-ként, minden ellenfelet sebez a targettől 8 yardon belül.
Poisoned Ammo: 1 óráig tartó exotic ammo-t raksz a fegyveredbe. Minden autoshot (200% AP) plusz nature damage-t okoz 16 seces dotként. Ha ezt az effektet frissíted, akkor az előző kimaradt damage hozzáadódik az újhoz.
Frozen Ammo: 1 óráig tartó exotic ammo-t raksz a fegyveredbe. Minden autoshot 40%-os Frost damaget is tol, ami csökkenti a target movement speed-jét 50%-kal 8 secig.
Csak egy ammo lehet rajtad egyszerre.

Focusing Shot: 100% weapon damage, és 50 Focus-t generál. Futás közben nem kasztolható. Helyettesíti a Steady/Cobra Shot-ot.

Versatillity/Lone Wolf
Beast Mastery: 70%-kal növeli a pet damage-t. A peted spectől független megkap minden abilityt.
Survival/Marksmanship: Ha nincs aktív peted, akkor 30%-kal erősebb vagy, és vihetsz egy buffot amit a peted adott volna a raidnek.




Mage

Overpowered (Arcane): Arcane Missiles kaszt kitolja az Arcane Power-t 2 sec-cel.
Kindling (Fire): A Fireball-od, Pyroblast-od, és az Inferno Blast-od critical ütései csökkentik a Combustion CD-jét 1 sec-cel.
Thermal Void (Frost): Ice Lance kasztok kitolják az Icy Veins-t 2 sec-cel.

Prismatic Crystal (mindegyik): Egy kristályt hozol létre, amit csak te tudsz támadni, és 30%-kal nagyobbat sebzel bele. Ha a kristály damage-t kap, akkor instant a bevitt damaget szétosztja 8 yardon belül a targetek közt.

Arcane Orb (Arcane): Egy Arcane Orb-ot lősz ki egyenesen 40 yard-ig, (67,5% SP) Arcane damaget produkálva minden ellenfélbe akin átmegy. Plusz kapsz egy Arcane Charge-t sebzésenként.
Meteor (Fire): Egy meteort idézel, ami becsapódáskor (375% SP) Fire damage-t üt szétosztva az ellenfelek közt 8 yardon belül. Plusz felperzseli a fölet, (30% SP) Fire damaget okozva másodpercenként 8 secig az ellenfeleknek.
Comet Storm (Frost): 7 üstökös csapódik a target köré, (41.25%) Frost damaget okozva 4 yardon a becsapódás körül.




Monk
Brewmaster

Soul Dance: Stagger 30%-a mostantól magic damage ellen is hat.

Chi Explosion: Chi-t robbantasz a targetre, attól függően hogy mennyit robbantottál, különböző effektet okoz még:
1+ Chi: Nature Damage (89.1% AP), plusz (89.1% AP) Chi-ként.
2+ Chi: Shuffle-t kapsz 2 secre 2 Chi-ként
3+ Chi: Megtisztítja a staggered damaget is.
4 Chi: A damage a targettől 8 yardon belül mindenki sebez.
Helyettesíti a Blackout Kick-et.

Serenity: 10 secig minden Chi-t amit használsz visszatöltődik instant.


Mistweaver

Breath of the Serpent: A Jade Serpent Statue healing mistet fúj feléd, minden embert healelve secenként. 10 secig tart.

Chi Explosion: Chi-t robbantasz a targetre, attól függően hogy mennyit robbantottál, különböző effektet okoz még:
1+ Chi: Healel (135% SP), plusz ugyanennyit Chi-ként.
2+ Chi: Plusz 50% healing over-t okoz 6 secig.
3+ Chi: 8 yardra a targettől egyenlően szétoszt healt.
4 Chi: 8 Healing Spheret idéz meg 8 yardos gyűrűben a targettől, amik 15 secig tartanak.
Helyettesíti a Blackout Kick-et. A Chi Explosion instant.

Path of Mists: Amíg combat-ban vagy, healing sphereket hagysz magad mögött amerre mész 3 yardonként. 15 secig tartanak.


Windwalker

Hurricane Strike:
Gyors rugdosás random ellenfelek közt 12 yardon belül, sebez és dotot hagy. Amíg rugdosol immunis vagy minden lassító effektre és cc-re.

Chi Explosion: Chi-t robbantasz a targetre, attól függően hogy mennyit robbantottál, különböző effektet okoz még:
1+ Chi: Nature Damage (89.1% AP), plusz (89.1% AP) Chi-ként.
2+ Chi: Plusz 50%-os DoT-ot hagy 6 secig.
3+ Chi: 1 Tigereye Brew charge-t generál.
4 Chi: A damage a targettől 8 yardon belül mindenki sebez.
Helyettesíti a Blackout Kick-et. A Combo Breaker-ben is helyettesíti a Blackout Kick-et.

Serenity: 10 secig minden Chi-t amit használsz visszatöltődik instant.




Paladin
Holy

Beacon of Faith: A Beacon-t még egy targetre fel lehet tenni.

Beacon of Insight: Játékosra teszed, megnöveled a következő single healedet rá 30%-kal, 1 percig tart. Ha elhasználod, vagy ha a target eléri a maximum HP-t, akkor a heal a legjobban sebzett tagra fog szállni.

Saved by the Light: Ha te, vagy a Beacon of Light-os targeted 30% HP alá esik, akkor instant kap(sz) egy protektív shield-et, ami 30% HP-t absorbol 10 secig. Percenként csak egyszer kaphatja/kaphatod meg ezt az effektet.


Protection

Empowered Seals: A Sealek a Judgment-edet még jobban felerősítik.
Judgment of Justice: 20% movement speedet kapsz 20 secig
Judgment of Insight: 20 secig 5% HP-t kapsz 2 sec-enként.
Judgment of Righteousness: 20 secig 30% attack speed-et kapsz.
Judgment of Truth: 20 secig 15% attack power-t kapsz.

Seraphim: Növeli a Haste/Crit/Mastery/Multistrike/Readiness/Armor értékedet 30%-kal 10 secig.

Holy Shield: Megnöveli a block-od 10%-kal, és spelleket is tudsz block-olni. Plusz ha block-olsz, (50% Ap) Holy damage-t tolsz a támadóba.


Retribution

Empowered Seals: A Sealek a Judgment-edet még jobban felerősítik.
Judgment of Justice: 20% movement speedet kapsz 20 secig
Judgment of Insight: 20 secig 5% HP-t kapsz 2 sec-enként.
Judgment of Righteousness: 20 secig 30% attack speed-et kapsz.
Judgment of Truth: 20 secig 15% attack power-t kapsz.

Seraphim: Növeli a Haste/Crit/Mastery/Multistrike/Readiness/Armor értékedet 30%-kal 10 secig.

Final Verdict: A weapon-od felerősíted Holy energy-vel, 280%-os ütést viszel be Holy damage-ként. Helyettesíti a Templar's Verdict-et.




Priest
Discipline

Clarity of Will: Shield-et tesz a targetre, absorbol (SP*5.952) damage-t 20 secig.

Words of Mending: A heal és a shield spelleid egy stack Word of Mending-et adnak neked. 10 stack-nél a következő heal vagy shield spelled egy Prayer of Mending-et is rak a target-re.

Saving Grace: Instant healelsz egy friendly target-en (793.6% SP). Csökkenti az absorbot és a healt 10%-kal 10 secig, maximum 10-es stackig mehet fel.


Holy

Clarity of Purpose: A targettől 10 yardon belül mindenkit healel, a jobban sérült targetekre többet. Minél több a sérült, annál többet healel. Helyettesíti a Prayer of Healing-et.

Words of Mending: A heal és a shield spelleid egy stack Word of Mending-et adnak neked. 10 stack-nél a következő heal vagy shield spelled egy Prayer of Mending-et is rak a target-re.

Saving Grace: Instant healelsz egy friendly target-en (793.6% SP). Csökkenti az absorbot és a healt 10%-kal 10 secig, maximum 10-es stackig mehet fel.


Shadow

Clarity of Power: A Mind Spike, Mind Sear, és a Shadow Word: Death 40%-kal több damaget okoz az olyan targetek-re, amiken nincsen Shadow Word: Pain vagy Vampiric Touch. Mind Spike kasztolása tölt 5% manát, és csökkenti a Mind Blast cd-jét 1 sec-cel.

Void Entropy: 3 Shadow Orbot hasnál, (36.45% SP) Shadow damaget okoz 3 secenként 1 percig.

Auspicious Spirits: A Shadowy Apparition-ok 1 Shadow Orbot adnak, de nem tolnak damage-t.




Rogue

Venom Zest: 15-tel kitolja a maximum Energy-t. Növeli az Energy regeneration rate-t 5%-kal minden egyes poisonos ellenfél után, maximum 3-ig.

Shadow Reflection: Megidézel egy árnyképet, ami memorizálja a következő 8 secben hogy mit csinálsz. Ha vége, akkor a memorizált damage-d a következő 8 sec-ben ő is eltolja.

Death from Above: Finishing move, combo point alapján felerősíti a fegyvered, és egy kettős támadást indít. Először körbepörögsz, (66% AP) damage-t tolva minden ellenfélnek, majd a levegőbe ugrasz és Eviscaret-et tolsz a targeted-re a levegőben, ami 50%-kal többet sebez.




Shaman
Elemental/Enhancement

Shocking Lava: A Lava Burst és a Lava Lash felerősíti a következő Earth Shock-od vagy Flame Shock-od 50%-kal, 2 stack-ig lehet feltolni.

Storm Elemental Totem: Air Totem, ami egy Greater Storm Elemental-t idéz meg. Az Elemental az ellenfelek felé széllökéseket tol, ami sebzi őket és healeli a friendly targeteket a damage értékével, egyenletesen szétosztva. 1 percig tart.

Spew Lava: A jelenlegi Fire Totem-ed felerősíti lávával, random lávát köpköd az ellenfelekre 40 yardon belül minden 0.5 secben 10 secig. Minden láva glob (37.5% SP) Fire damage-t tol.


Restoration

Condensation Totem: Water Totem, begyűjti 5%-át az overhealing-nek, és a sámán következő Healing Wave, Healing Surge, Chain Heal, vagy Riptide képességét erősíti vele.

Storm Elemental Totem: Air Totem, ami egy Greater Storm Elemental-t idéz meg. Az Elemental az ellenfelek felé széllökéseket tol, ami sebzi őket és healeli a friendly targeteket a damage értékével, egyenletesen szétosztva. 1 percig tart.

High Tide: A Chain Heal 3 plusz targetre felmegy akin Riptide van, és nem csökken az ereje többé.




Warlock

Soulburn: Haunt (Affliction): A Soulburn a Haunt-ot is felerősíti. A Haunt 15%-kal felerősíti a periodic effekteket 30 secig.
Demonbolt (Demonology): 30%-át felemészti a Demonic Fury-dnak, hogy (600% SP) Shadoflame damage-t tolj. A következő alkalommal mikor 40-nél kevesebb Demonic Fury-d lesz, akkor minden Demonic Fury-d amit a legutolsó Demonbolt-ra használtál, visszakapod.
Charred Remains (Destruction): Incinerate és Conflagrate 60%-kal kevesebb damaget okoz, de 300%-kal több Burning Ember-t generál. A Fire and Brimstone spelled a Chaos Bolt-ra is hatással van.

Cataclysm: Cataclysm-et hozol létre (375% SP) Shadowflame damaget okozva minden ellenfélnek, plusz minden target-re felrakja a Corruption-t (és annak az affektált változatait).

Demonic Servitude: Nagyobb démonokat is használhatsz pet-ként, így Doomguard-ot és Infernal-t is.




Warrior

Anger Management: Minden 30 rage után amit felhasználtál csökkenti a CD-jét a Readiness-affected abilityk-nek 1 sec-cel.

Ravager: Forgó fejszét dobsz a target felé (150% AP) damaget okozva 8 yardon belül mindenkinek másodpercenként. 10 secig tart. Plusz növeli a parry esélyedet 30%-kal.

Ignite Weapon (Arms/Fury): A fegyvered 65% (91%, ha egy-kezes fegyvered van) Fire damage-t okoz pluszba, és az auto attack-ok DoT-ot hagynak. Helyettesíti a Heroic Strike-t.
Gladiator's Resolve (Protection): Növeli a damage reduction-t amit a Defensive Stance ad. Plusz a Battle Stance-t kicseréli Gladiator Stance-re. A Gladiator Stance növeli a physical damage-d 20%-kal, és kicseréli a Shield Block-od Shield Charge-ra. Combat közben nem tudsz erre a Stance-re váltani, illetve ebből kiváltani.

A következő felhasználók mondtak köszönetet: Colwyn

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19224

Statok
Stat Squish

A karakterek fejlődése az egyik legfontosabb dolog a szerepjátékokban. Magyarul, minden kiegészítővel egyre erősebbek a karakterek. 4 kiegészítővel és 9 évvel eljutottunk egy olyan pontra, ahol a számok már jelentősen nagyra nőttek. Molten Core-tól Dragon Soul-ig bármit le lehet szólózni, többé már nincs bennük kihívás. Nem kell Borean Tundra quest gearben lenni ahhoz, hogy kétszer olyan erős legyél mint a Netherstormos quest gearben. Ahhoz, hogy a dolgokat tisztázzuk, lecsökkentettük a skálázódást a statokban, hogy minden lineáris legyen 1-90-ig. Ez kihat a karakterek/mobok spelljeire, képességeire, gearre, minden itemre. A statok és a sebzés lecsökkent, de az ellenfelek élete is. Az erőd nem változik, csak a számok lettek redukálva.
Fontos megérteni, hogy ez nem nerf, és megtartjuk a játékosoknak az old content szólózási lehetőségét továbbra is. A játékosok többet fognak sebezni a régi contentek mobjaiba, és kevesebb damaget kapnak tőlük.



Az eddigi statok változása

A fő statok, mint az Agility, Strength, és az Intellect az alapjai a karakter erejének. De sajnos nem egyenlően lettek megalkotva, így nehezen lehet őket balanceolni. Az egyik ilyen dolog, hogy míg az Agility és az Intellect critet is adott bónuszba, a Strength nem. Ahhoz hogy ezt elkerüljük többé, eltöröltök a crit bónuszt az Agility-ből és az Intellect-ből. Az Agility-s classoknak növeltük a crit értékét.

• Az Intellect/Agility nem ad többé critet.
• Minden classnak lesz alap 5% crit-je.
• Critical Strikes, egy új passzív, ami növeli a Rogue-k, Hunterek, Feralok és Guardianok, Brewmasterek és Windwalkerek, és a Cement sámánok critjét 10%-kal.


Sok volt a felesleges crit és haste variáció minden melee/ranged/spell értékre, így összegyúrtuk őket.

• Spell Haste, Melee Haste, Ranged Haste → Haste
• Spell Crit, Melee Crit, Ranged Crit → Crit


Az Attack Power és a Spell Power is máshogy skálázódott, így változtattunk rajtuk.

Minden Agility és Strength mostantól 1 Attack Powert ad (eddig 2-őt). Minden eddigi Attack power a felére lett csökkentve.
• Weapon damage értékek 20%-kal gyengébbek lettek.
• Az Attack Power növeli a Weapon Damage-t 1 DPS-sel / 3.5 Attack Powerenként (eddig 1 DPS/14 Attack Power volt)
• Attack Power, Spell Power, vagy a Weapon Damage mostantól minden heal/damage értékét növeli a játékosoknak.


Az active mitigation jól bevált modell lett a tankoknál. Így, ezen elindulva szeretnénk a Dodge és Parry-t alacsonyan tartani. Ezzel elkerüljük azt, hogy a tankok hol kicsi, hol nagyon nagy damaget kapnak be a fight alatt a statjaiktól függően, ami annyira nem fun dolog. A Dodge és Parry amit a Strength-ből és Agility-ből jöttek most le lettek csökkentve. A WoD-os itemek nem fognak Dodge-t és Parry-t adni többé, de még mindig elérhetőek lesznek a class mechanikáknak köszönhetően.

• A Dodge ami az Agility-ből jött, most 25%-kal kevesebb
• A Parry ami a Strength-ből jött. most 25%-kal kevesebb




Itemizáció változások

Az itemek mostantól minden primary statot fognak tartalmazni. Pl. egy Plate itemen mindig lesz Intellect és Strength. Ez úgy fog kinézni, hogy egy Holy Paladin az Intellect-et zöld színnel fogja látni, és a Strength-et szürkén. Egy Fury Warrior a Strength-et fogja zölddel látni, és az Intellect-et szürkén. A zöld statokból mindenki megkapja a saját értékeit, a szürkékből viszont nem. Így például, egy Paladin, aki megszerez egy Intellectes Wrist-et, ha szeretne áttalentelni Retriboution talentre, akkor az Intellect átvált Strength-re. Így nincs szükség az offgear gyűjtésre, maximum a trinketekben/fegyvereben.

Az itemeken a Secondary statok jól lesznek balance-olva. A minor, vagy harmadlagos statok úgy, mint a warforged loot tűnhetnek fel, kis eséllyel fognak tartalmazni valami extrát (lásd lentebb). A warforged rendszer itt is megmarad. Ezeken felül, a gem-helyek is random generálódnak az itemekre. Rohadt nehéz lesz összeszedni egy BiS listát. Így kérek mindenkit, hogy nagyon járjon majd utána a kiegészítőre, hogy nekik mi lesz a legmegfelelőbb.



Új Secondary Statok

Multistrike: A Multistrike esélyt ad a spelleknek/abilityknek, hogy újra sebezzenek. A Multistrike-nak 100%-os cap-e van. A Multistrike értéke minél több, annál több esélye van, hogy a kilőtt spell/ability megint fog sebezni, az eredeti damage 30%-át. Például, ha 55% Multistrike-od van, és egy Fireball-t lősz 1000-1100 damage-t okozva, akkor 55% esélyed van kétszer, hogy még egy Fireball kirepüljön 300-330 damage-t tolva. Tehét akár 1 sima Fireball, és kettő Multistrike-os is kirepülhet.

Bonus Armor: A Dodge és a Parry, mint gear stat remove után a tankok a Bonus Armor alapján fogják levédeni a damage-t. Csak a ring-eken, neck-eken, cloak-okon, és trinket-eken jelenik meg. A tankoknak a BiS itemeken szerepelnie kell a Bonus Armor-nak.

Readiness: A Readiness-nek egy jó próba volt a Siege of Ogrimmar-os trinketek. A CD-csökkentés egy jó találmány. Nem lesz belőle sok, mivel nem csökkenhet a végtelenségig minden CD, így csak pl. trinketeken fogjuk látni.

Versatility: Egy egyszerű stat: 1% versatility 0.5%-kal növeli a healt/damaget/absorbot és csökkenti a damage taken-t. Egy jó extra lesz a többi stat mellé.


Minor Stat-ok

A Minor Statok extrák, úgy fognak működni, mint a warforged loot. Kis eséllyel lesz az itemeken.

Movement Speed: Csak egy kis futási bónusz, stackel mindennel ami eddig is volt.

Avoidance: Csökkenti a damage taken-t az AoE sebzésekből.

Indestructible: Az item, amin van, nem veszít durability-t.

Leech: Minden damage és heal egy kis eséllyel tölt minimális mennyiségű HP-t.

Cleave: Damage és heal cleave.



Hit és Expertise eltűnik

A Hit és az Expertise nem volt fun stat. Csak egy cap volt, aminek meg kellett lennie, de erősebb nem lettél tőle. Így kellett kialakítani a geared, gemeket, reforgeokat, ahelyett hogy a másodlagos statokat növelted volna. Ezért eltörölük a Hitet és az Expertiset. A Melee-nek azért még mindig hátulról kell ütnie a mobokat, hogy elkerüljék a 3% Parry-t, amit szemből kaphatnak.

• Minden játékosnak 100% Hite lesz, 0% Dodge-a, 3% Parry-je bossonként
◦ Tankoknak mindig 0% Parry esélyük lesz a bossokkal szemben
◦ 4 level-lel nagyobb ellenségek még mindig ki tudják kerülni a támadásaid
◦ Dual Wield még mindig ad 17% miss-t, hogy balanceolva legyen a két kezes fegyverekkel szemben.
• Hit és Expertise statok átkonvertálódnak hasznosabb statokká (haste, crit, mastery)

• DK
◦ Veteran of the Third War csökkenti az esélyét a Parry-nek 3%-kal
• Druid
◦ Balance of Power eltörölve
◦ Nature's Focus többé nem ad hit-et a Moonfire és a Wrath spellre
◦ Thick Hide csökkenti az esélyét a Parry-nek 3%-kal.

• Monk
◦ Stance of the Wise Serpent többé nem növeli a Hitet és az Expertiset
◦ Stance of the Sturdy Ox csökkenti az esélyét a Parry-nek 3%-kal.

• Priest
◦ Divine Fury eltörölve
◦ Spiritual Precision eltörölve

• Paladin
◦ Holy Insight többé nem növeli a hitet
◦ Sanctuary csökkenti az esélyét a Parry-nek 3%-kal

• Shaman
◦ Elemental Precision eltörölve
◦ Spiritual Insight többé nem növel Hitet

• Warrior
◦ Unwavering Sentinel csökkenti az esélyét a Parry-nek 3%-kal

A következő felhasználók mondtak köszönetet: Naderb, Colwyn

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19225

Alaszka írta: Ez eddig is egyértelmű volt. Sosem telt el 6 hónapnál rövidebb idő a béta kezdete és a kieg. megjelenése között, és még ugye el sem indult a béta....

Ez így nem igaz, a BC beta októberben indult és január közepén már játszhattunk vele.
Na mondjuk azóta se volt ilyen rövid béta.
Nem tudom, most mi lesz, de nagyon szarul áll a szénájuk. Az alfában alig látok több contentet és nagyobb készültségi fokot, mint ami a tavaly őszi BlizzCon alatt volt. Katasztrófális. Szerintem a WoD az idei BlizzCon utáni 1-2 hétben fog kijönni és valszeg a szokásosnál hosszabb lesz a prepatch, ellensúlyozandó a brutál hosszú contenthiányt.

Az Omninak mi a terve WoDra? 1 db mythic group és csá? :)

Utolsó szerkesztés: 9 éve 9 hónapja Írta: Khetana.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19226

Én visszajövök WoD-ra, de csak azért, mert a BC volt az egyik legjobb kieg. és most bejárhatom újra azokat a területeket és (remélem) nosztalgikus hangulatom lesz, ha látom, hogy lám ez az erdő pár év múlva kiégett pusztaság lesz...
Kicsit időutazás.
Meg persze kicsit már hiányzik a raidelés. és az új lootrendszernek köszönhetően talán kevesebb lesz a haszontalan loot.
(nagyon reménykedem egy pre-karazhan-ban)
A garrisonok nem izgatnak - kicsit pandás-farm 2.0 szaga van és láthatólag kurva sokat kell megint farmolni hozzá- Persze egy havidíjas játékban kell valamivel kitölteni az időt amig kijön valami content. Ezzel nem is volt baj még a játék elején, de valahol Cata közepén kiöregedtem belőle -_-
Nem baj, hozom a jó öreg Mistake-t és kiképzem pet nélküli lopakodós bérgyilkos hunternek :D


This is Mistake - I love my Hunter.
Hunters are just awesome!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19230

Részemről én a 6.0-t várom, ha emberi időben lesz ( épp rá tudom szánni magam és időm is lesz ), akkor esélyes, hogy visszanézek 1 hónapra, felmérni, hogy milyen is ez.
Remélhetőleg akkorra már csak elég lesz sign up-olni, és a tápos-dúrva Omni 19 Mythic raidere végigvisz SoO-n egy este alatt, amíg én AFK-olok. ;)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19240

Kiegre E'n is visszate'rek lehet, megmutatom hogy milyen is volt amikor Dub had Fire!!!!!;)))

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19241

varunk vissza mindenkit! :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19244

Skaven írta: varunk vissza mindenkit! :)

Jönnék szívesen, de a mythic raidek valószínűleg nem érdekelnének, csak a heroic (WoD heroic) vagy normál. Vannak tervek, hogy ilyenekbe is mennek majd szervezetten heti 2-3x csapatok, vagy ez teljesen kívül esik a terveken?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19246

ez olyan messze van meg es annyira nem lehet latni jelenleg, hogy hogyan fog alakulni a roster, hogy ezt nem tudom megvalaszolni. :(
a content elejen tippre menni fog minden ezerrel, amit csak lehet tolni, persze ez attol is fugg, hogy mennyit fognak birni az emberek.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19249

Nekem meg megszületett a kisfiam. Nagyon cuki. De hogy ne legyek offtopic lehet hogy én is visszanézek. Messze van még meglátjuk hogy alakul az élet. De néha raidelnék egy kicsit akár most is :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 9 hónapja #19255

Sarthan írta: Nekem meg megszületett a kisfiam. Nagyon cuki. De hogy ne legyek offtopic lehet hogy én is visszanézek. Messze van még meglátjuk hogy alakul az élet. De néha raidelnék egy kicsit akár most is :)


Ooo, gratulalok Sarthan :)

Varunk vissza!


*Minsa=Asmi=Navan*

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.202 másodperc
Az oldal motorja a Kunena fórum