normal Shannox HC

Több
12 éve 8 hónapja #3537

Classrun írta:

Hirki írta:

Classrun írta:

Hirki írta: ezt most nem értem! mi eddig is így csináltuk ebben mi az uj?

Igazából ebből az egyetlen probléma az az, hogy warri tank nélkül ezt hogyan lehet megcsinálni, life gripen túl nagy a CD, priest bubi pedig nem ad túl sok +movemenet speedet.

nem warrior tank függő simán lehet vele annyit sétálni...

nem kötekedni akarok csak amit írtál olyan mintha a spanyol viszra leltél volna rá...

Számunkra ez új, mivel eddig minimális kite mellett sem volt ezzel gond.
Tippre itt több ideig van fenn a debuff, mint normálban, így míg ott elég volt, hogy 80 yardra állnak, nem kellett futkosni, úgy is leesett.
Itt már kell, de első körben mi a bosst mozgattuk.
Ellenben itt is azt írják, hogy ha bemozdul a tank időben, akkor megoldható.
Eddig mindenféle mozgás nélkül meg lehetett csinálni, most már kell mozogni, kb ennyi a különbség, okulni kell belőle, normalban is így kellett volna, csak szükségtelen volt.

"szükségtelen volt" VAGY gyakorltunk a HC -ra, Én inkább ebből a szögből nézem...

"Nagy hiba elõre számítgatni egy küzdelem kimenetelét, nem arra kell gondolnunk, hogy vajon gyõzünk-e, vagy sem. Hagyjuk a dolgokat természetesen folyni. A mi feladatunk, hogy ütünk a megfelelõ pillanatban."

Bruce Lee

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3538

Hirki írta:

Classrun írta:

Hirki írta:

Classrun írta:

Hirki írta: ezt most nem értem! mi eddig is így csináltuk ebben mi az uj?

"szükségtelen volt" VAGY gyakorltunk a HC -ra, Én inkább ebből a szögből nézem...

Konkrétan ha mondjuk emiatt megy el +fél óra, és emiatt nem érünk oda Ragnához / nem megy el, akkor az szükségtelen és káros is.
Ok, tudjuk alkalmazni, ha a HC helyzet előáll, de ha emiatt nem áll elő maga a lehetőség, akkor már bukta...
Jelenleg eljutottunk oda, hogy normális / tapasztalt csapattal az egész insta 1 nap kb ( Ragna kivétel talán, azt még kevesen látták, szóval ott lehet, hogy több idő megy el, most is rá lesz szánva elvileg egy full nap, biztos ami biztos ), azaz marad a kiválasztott HC módra 2 full este.
Ebbe belefér némi bénázás, meg a +30 perc helyett mondjuk +1 óra emiatt, nem érzem vészesnek.
Azt, hogy esetleg 1 resettel később megy le Ragna, mert a különféle bossokon mennek el a +1 órák, csak azért, hogy gyakorlunk valamire, amire még lehetőség sincs jelenleg, viszont már fogfájós.
De ez OFF, meg személyes vélemény, a taktika ezen része viszont úgy látszik, hogy megvan, meglátjuk, hogy este sikerül -e ezt abszolválni.

Utolsó szerkesztés: 12 éve 8 hónapja Írta: Classrun.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3539

mi a káros? hogy széthúzod fight közben hol a tökömben találtál itt fél órát? nem is értem miről beszélsz?

"Nagy hiba elõre számítgatni egy küzdelem kimenetelét, nem arra kell gondolnunk, hogy vajon gyõzünk-e, vagy sem. Hagyjuk a dolgokat természetesen folyni. A mi feladatunk, hogy ütünk a megfelelõ pillanatban."

Bruce Lee

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3540

Néhány dolog, amit találtam és segíthet:

1. Elég 30K damage a Face Rage leszedéséhez, Dungeon Journal HC 10 is ennyit ír.

2. Rageface Feeding Frenzy-jének a kezelésére egy tipp a learntoraid oldalon: amikor befagy, minden raid membernek el kell távolodnia tőle (l2raid 40 yardot ír, az azért sok, de 20 yardot megtehetnénk mi is), hogy kiszabadulás után sétáljon még picit míg elkezd valakit támadni. Ezt tegnap nem csináltuk.

3. DK AMS alatt összeszedhet pár Immolation Trap-pet, hogy könnyebben lehessen mozogni, és hogy kisebb eséllyel menjen rá valamelyik kutya, mert akkor rákerül a Trap immune debuff ami Rageface esetén wipehoz vezet.

4. pozicionálás: a raid mindig a boss és Riplimb között helyezkedik el, a melee Riplimb oldalán. Nem ajánlott kiteolni Shannoxot a Jagged Tear kezeléséhez, mert ez nagyon megnehezíti a változó távolságok miatt a Rageface csapdába csalását. Ezt meg kell oldani Riplimb lassításával, és a Riplimb tank mozgásával. Erről egy egész jó videó:
http://www.youtube.com/watch?v=oWo7waN0DSc&feature=youtu.be

Utolsó szerkesztés: 12 éve 8 hónapja Írta: Manith.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3541

A megoldás az lenne ha az ot mikor megjelenik a kör elfut a boss felé, a kutya visszafut a botért és mikor elindul a boss fele az mt még elhúzza a bosst így tuti leesik. Ja és enrage sem lesz.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3542

a fagyasztassal kb 12 secet tolt el az add (10 sec alatt megy le a jegtomb, de van egy kis animacios cucc meg minden, szoval emiatt lesz inkabb 12). a feeding frenzy 20 secig van rajta. gyk. a fagyasztas elott maszkalgat egy picit, majd utana meg eler a kovetkezo celponthoz es alapvetoen le kellene esnie a buffnak. ezzel szerintem csak az addozo emberkenek kellene foglalkoznia, a tobbieknek kb mindegy. facerage-et atlagosan kb. 30 secenkent tol, viszont nincs ra fix timer, siman tolodhat a dolog, foleg ha be van fagyva.

1. az add utoget vkit, novekszik rajta a buff
2. az addozo rangen belul futkoraszik, kinezi hogy hol van fagyicsapda
3. facerage beficcen, odaugrik vkihez a mob, utogeti, novekszik a buff
4. criteles, az add elindul a player fele
5. az add befagy
6. letelik a csapda, az add keres vmi uj celpontot
7. remelhetoleg mielott odaer az uj celponthoz, leesik a frenzy
8. az add odaer az uj celponthoz -> goto 1

a dpsnek egy feladata van, kurvanagy dpst kell kitolnia a bossba, hogy ne nyolc perc legyen a fight, csak 6. ekozben szerintem az sem artana, ha ugy allnanak, hogy NE fagyasszanak be addot.
gond akkor van, ha az addozo elrontja, nem talal csapdat, stb. facerage utan 15 secig van rajta a mob, ezutan uj celpontot valaszt, innentol kezdve macerasabb lesz befagyasztani, es meg ha be is fagy, siman lehet hogy a csapda utan rogton jon a facerage, amikor viszont hajlamos ugye szepen raugrani a celpontra, ami azt jelenti hogy nem telik el eleg ido a buff leesesehez, valamint a csapda debuff ideje is total szetcsuszik.

lehetseges addozok egy mmo topicbol kiszedve, altalam editalva:

Shammy: crit > glyphelt Ghost wolf > run
Boomkin: eclipse > crit > travel form/sprint > run (sztem ez kb lofasz, de nincs is boomkin egyik csapatban sem)
Warlock: immolate already up > crit > run > portal > run (figyelnie kell a portal rangre es a portal / add poziciora)
Hunter: crit > disengage > run > FD (fogalmam sincs ezeken mennyi CD van :) )
Mage: crit > run > blink > run (ha szar van, akkor nyomhat iceblockot, ilyenkor az add ott alldogal mellette a videok szerint es varja hogy elmuljon az IB, szoval ha elotte be volt fagyva az add is, akkor tutin leesik a buff rola - viszont kb. ketszer lehet ezt megjatszani a fight alatt, p2ben mondjuk eletmento lehet)

Utolsó szerkesztés: 12 éve 8 hónapja Írta: Skaven.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3543

ugy beszéltek riplimb elkitolásárol a spear tobási helyétol mintha ez vmi nagyon uj dolog lenee.....edigis igy csináltuk normálban is a fight során én nagyon kevés idot álltam egyhelyben mert vagy spear elol futottam vagy a helyemre mozogtam vissza amikor riplimb otthagyot.

a debuff pedig ugy van ahogy Class mondta tovább van fent..30 secig ha jol láttam ez normálban sokkal kevesebb. Ha nem kitolja little a bosst ugy mint tegnap akkor csak egy lehetoség van mégpedig az h az elején lemárjuk hol van a 100yard plusz a hunterek tényleg folyamatosan az elejétol kezdve lassitják a dögöt mert tegnapi tryban ilyen nagyon kevésszer ha nem egyszersem volt.
Ez persze nem ujjal mutogatás mert ez szimplán azt eredményezi hogy van két ranged akinek mindenre figyelnie kell és kb rajtuk mulik a fight: Nekik kell ragefacre is figyelni és riplimb lassitására is sőt ha az igaz amit skaven irt és Rage lelövése után a 40k crittelo emberen marad 15 secig akkor még a csapdába is nekik kell belekitolni.

\"Nem az az igazi hős, aki vakon harcol a jóért, hanem az, aki megízlelte a gonosz gyönyöreit és magától rájött, ellen kell annak állnia minden erejével.\"
Utolsó szerkesztés: 12 éve 8 hónapja Írta: GaiaBlood.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3544

Szerintem is jól csináltad, nem azért írtam, hanem inkább abból a szempontból, hogy tegnap Little kiteolgatta Shannoxot a Jagged Tear miatt, amit szerintem jó lenne elkerülni.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3545

egyebkent a manith altal belinkelt video kb a legalapabb, legjobb cucc ebben a temaban es csak egyeterteni tudok azzal amit a vegen ir a csavo, hogy kurvaegyszeru boss, amit az emberek tulkomplikalnak. a tankok poziciojat is jol lehet benne latni. riplimt tank es a rageface lovoldozgeto ember mozog kb az egesz fight alatt, nem kell erre ragorcsolni. ha senki nem akar addozni, es szivesen megyek elementalkent, hogy oszinte legyek nagy kedvem lenne ehhez. :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3546

Szívesen csinálom én is a Face Rage kezelését.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3547

láttam valahol egy videot elöször nem értettem mit csinálnak de igy hogy már wipoltam rajta dereng vmi:

leraktal négy markot a földre ugy hogy egy négyzetet alkossanak (jo nagy kb 80yardszor 80 yardos négyszet) és bizonyos idokozonként egyik markrol áthuzták a másik markra a bosst és ment vele az egész raid. mindekozben a kocka ellentétes oldalán az offtank is elmozgott a következő markra.

Én szerintem akkor huzták a bosst amikor rageface befagyott. Igy érvényesul az amit az elobb irtatok hogy ragefacetol mindenki szépen eltávolodik plusz igy egy kicsit szétszorjuk az immolation trapeket ami tovább könnyíti a fightot.

utolaf megnéztem Manith videoját ez sokkal egyszerubbnek tunik inkább felejtsétek el amit irtam ^^

\"Nem az az igazi hős, aki vakon harcol a jóért, hanem az, aki megízlelte a gonosz gyönyöreit és magától rájött, ellen kell annak állnia minden erejével.\"
Utolsó szerkesztés: 12 éve 8 hónapja Írta: GaiaBlood.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3548

GaiaBlood írta: plusz a hunterek tényleg folyamatosan az elejétol kezdve lassitják a dögöt mert tegnapi tryban ilyen nagyon kevésszer ha nem egyszersem volt.
Ez persze nem ujjal mutogatás mert ez szimplán azt eredményezi hogy van két ranged akinek mindenre figyelnie kell és kb rajtuk mulik a fight: Nekik kell ragefacre is figyelni és riplimb lassitására is sőt ha az igaz amit skaven irt és Rage lelövése után a 40k crittelo emberen marad 15 secig akkor még a csapdába is nekik kell belekitolni.

megneztem az össze tryra kivetítve a lassító lövésem a logban 16 db szerepel
ez ha azt nezzük h volt 2 v 3 normális tryunk az nem " nagyon kevésszer vagy egyszersem"

"AZ üt elöször, aki igazán nagyot üt, és elöször"
by Argo

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3549

A Manith féle videó nekem is szimpi, bár jó lenne a raid szemszögéből is látni ezt.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3550

Mégöt írta:

GaiaBlood írta: plusz a hunterek tényleg folyamatosan az elejétol kezdve lassitják a dögöt mert tegnapi tryban ilyen nagyon kevésszer ha nem egyszersem volt.
Ez persze nem ujjal mutogatás mert ez szimplán azt eredményezi hogy van két ranged akinek mindenre figyelnie kell és kb rajtuk mulik a fight: Nekik kell ragefacre is figyelni és riplimb lassitására is sőt ha az igaz amit skaven irt és Rage lelövése után a 40k crittelo emberen marad 15 secig akkor még a csapdába is nekik kell belekitolni.

megneztem az össze tryra kivetítve a lassító lövésem a logban 16 db szerepel
ez ha azt nezzük h volt 2 v 3 normális tryunk az nem " nagyon kevésszer vagy egyszersem"

Nekem sajnos nem jut figyelmem-időm arra is, Rageface miatt.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3551

Ha 2 hunteres setuppal megyünk és lesz Máté meleeként, akkor szerintem a legjobb megoldás az, hogy mindkét hunter MM, az egyik kezeli alapból a Face Rage-t Chimera meg Aimed crittekkel, a másik hunter meg lassítja Riplimbet és helyettesíti az előbbi huntert, ha épp rajta van a Face Rage.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3552

Akkor tegyünk markokat a 2 tanknak.
A távolság mérésére most hirtelen ezt az addont találtam: www.wowace.com/addons/simple-range-indicator/
Ez a mutatja, hogy milyen messze vagy a targetedtől. (nem pontosan, de a lényeget igen: >80, 60-80)
Mindjárt átalakítom, hogy működjön focus targettel is és akkor fight közbe is követhetjük egymást.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3553

uh az durva lenne. mindig parázok nehogy tul messze huzzam és lehet pont ezért ér be hamarabb kicsit mint kéne.

\"Nem az az igazi hős, aki vakon harcol a jóért, hanem az, aki megízlelte a gonosz gyönyöreit és magától rájött, ellen kell annak állnia minden erejével.\"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3554

Hirki írta:

Classrun írta:

Hirki írta:

Classrun írta:

Hirki írta:

Classrun írta:

Hirki írta: ezt most nem értem! mi eddig is így csináltuk ebben mi az uj?

"szükségtelen volt" VAGY gyakorltunk a HC -ra, Én inkább ebből a szögből nézem...

mi a káros? hogy széthúzod fight közben hol a tökömben találtál itt fél órát? nem is értem miről beszélsz?

Csak annyi, hogy még a legutóbbi killen is ipari mennyiségű bénázás ment. Nem túl sok kedvem van +1et sem wipeolni amiatt, mert max range checken mozog a 2 tank folyamatosan, elfutkos ( esetlegesen rossz felé ), emiatt enragel az add, nem tudják lassítani, kimegy heal rangeből, meghal, egyebek, amikor egy, a normalra tökéletesen működő taktika már rendelkezésre áll, és lehet azt hasznosítani.
Nyilván lehet gyakorolni HC Domot is, és az eddigiek helyett macskában pullolni, mivel a HC kb arról fog szólni érzésem szerint, hogy minél több időt töltsön macskában, hogy minél több DPS legyen ( minél kevésbé essen le a buff ).
Ha már így be van gyakorolva, akkor jó, egyébként egy olyan alkalommal, amikor már lement több-kevésbé simán, nem is egyszer, akkor én annyit szeretnék csupáncsak, hogy ne húzza ez az időt a fontosabb és érdekesebb fightok, az egyéb try-ok elől. Nem akarok még olyannal sem variálni feltétlen, hogy bárki +3at lépjen, még akkor is, ha ez nem számít agysebészetnek.
Eddig is megoldották, most is meg fogják. HC-kra úgyis más taktika lesz, pont ezért van rászánva több idő, és pl. tegnap a saját célom annyi volt, hogy min. 1 órát játszunk rajta, hogy lássuk saját szemünkkel is, és célirányosabban google-zünk a témában, amit nehéznek találtunk.
Ennek remélhetőleg meg is lesz ma az eredménye, a videó, amit Manith talált, eléggé tetszetős, kár, hogy ezt nem találtam meg hamarabb, a közös ötletelés mindenesetre úgy néz ki, hogy ebben a contentben is beindult, remélhetőleg ad majd egy lökést a befásulás ellen.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3555

Skaven írta: lehetseges addozok egy mmo topicbol kiszedve, altalam editalva:
...
Warlock: immolate already up > crit > run > portal > run (figyelnie kell a portal rangre es a portal / add poziciora)
...

Az általam nézett logban nem volt sem Immolate, sem CoE a kutyán és a 40k+ -t tekintettem irányadónak. Ha fent van az Immolate és CoE akkor SF, Conflagrate és Chaos Bolt biztosan 30k+ crit. Így a destro lock is számításba vehető mint Rageface kezelő.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #3584

A killünk alapján azt mondanám, túl sokat mozog a raid. Én tutira.
Annyit kéne csak, hogy ha trapelve van Rageface akkor elmozogni tőle messze.
Plusz egy crystal trap körül kéne gyűlni, hogyha valakire ráaggrózik az bele tudja kiteolni. Alapvetően annak kéne bekájtolni aki ugye kilövi facerageből, mert arra fókuszál olyankor egy darabig.
A wary buffot érdemes kirakni és ha rajta van akkor nincs sok értelme kiteolni mert nem fagy be.
Healereknek rageface targetjét látni kell, vagy egy sima aggró indikátor is megteszi. Ezt leginkább a raid healernek fontos, hogy tudja kit csámcsog meg ez a nyomi kutya.
Másodikra szerintem már Halfus komolyságú lesz ez a boss.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.181 másodperc
Az oldal motorja a Kunena fórum