normal Bétázz velünk!

Több
11 éve 6 hónapja #11659

Áttoltam 87re a karaktert, Summit teljesen jó lett.
Anno tele volt BUG-okkal és nagyon sokat kellett ide-oda menni, hogy találjak questeket, most ez nem így volt már, kijavították őket ( bár volt most is egy, ami nem működött, így annak a folytatását se tudtam csinálni ).
Jólsikerült a zóna, 3 óra alatt szinte észrevétlenül át lehet rajta suhanni simán.

Besikerült egy instázásom is, a Shado Pan kolostor, itt erősen látszott, hogy az instance-ot érdemes megcsinálni, a végén volt 2x480K xp, ellenben az is fix, hogy csak olyanokkal, akik voltak már itt. A végén van a regenerálós sha-s rész, ahol jól wipe-oltunk egy sort, mire át tudtunk menni, valamint előtte a tanítványok elleni küzdelemnél is egy DPS kint ragadt, így elhúzódott nagyon + a tank is DC-zett, szépen be is haltunk.

Ha ez nem lenne, akkor egész gyorsan le lehet tudni a helyet, bár vannak benne sajnálatosan vontatott részek, de egy fix és felkészült csapattal egész haladós tud lenni, a +1M xp-ért pedig bőven megéri.

Eléggé látszik, hogy amit Skaven is postolt, nevezetesen az egyes területek / szintek xp követelménye; a srác elég megbízhatóan mérte ezt fel. Szerencsére ez a terület már sokfelé ágazik, így egy nagyobb party is teljesen jól elfér rajta, teljesen jó alternatív útvonalak vannak, amerre teljesen ugyanolyan hatékonysággal lehet szintezni.

Már csak kettőt kell aludni, és jöhet is ezek kipróbálása élesben!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11660

vegeztem a 88-89cel.
CD-re toltam a guildes bannert a +xp miatt, de a legvegeig azt hittem, hogy nem lesz meg a szint. achievementre csinaltam a zonat, epphogy meglett a 89. a legvege amugy egy kalap szar, eloszor voltam ugy az uj teruleteken, hogy utaltam az egeszet es majdnem raboritottam az asztalt a jatekra. :)
a harom ora szerintem tarthato azert, ha ismeri az ember a kuldiket. ha nem... hat akkor szivas lesz. :)
megneztem itt is egy rare-t. live-on, szintezes kozben ti ne kovessetek el ezt a hibat. :) durvan levert, vmi 45%ig tudtam lesebezni, pedig mindent betoltam amit csak tudtam.

mivel a zona legvege eleg fos es az xp is nagyon ki van szamolva, ezert legyen vmi tank online reggel, mert kelleni fog a ket insta. nagyon. :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11661

Detto én is délutáni alvásra már felkészítettem a családot is (mindenki kuss) meg kiköltözik a gyerek a nappaliból éjszakára hogy tudjak játszani:) lesz mellettem pár gyorskaja amit csak mikrózni kell, néhány üveg sör, energiaital és kávé.:-)
És hoyg egy kalsszikust idézzek, ha kelleni fog valami " Anya hozd a sajtos szenyát!!!!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11672

Egy nagyon érdekes dolgot találtam, ami erős boost (lehet) a szintezésben.
Van egy achievement , helyesebben kettő , aminek a fókuszában az áll, hogy össze kell szedni a Pandáriában szétszórt 'elveszett' itemeket.

Igazából ez még nem annyira érdekes, azért is kerestem rá, mert szintezés közben találtam egy ilyen csillogó itemet a földön az egyik helyen, felszedtem, és kaptam érte 480.000 xp-t. Innentől lettem kíváncsi igazából, hogy mi ez, hogyan van.
Ezek alapvetően egy - egy eldugott ( vagy nehezebben hozzáférhető ) helyen fellelhető csillogó tárgyak a földön, nem lehet őket makróval vagy egyéb módon keresni, csak sima jobb klikk.
105g-t értő szürke vendor trash, és ha még nem vagy max szintű, akkor csaknem fél milló xp.
Eddig szintezés közben kettőt találtam, ami útba esett, az elsőnél azt hittem, hogy káprázik a szemem, hogy mennyi xp-t írt ki, ill. mi is volt ez, de a másodiknál már rákerestem neten, hogy mi ez.

Érdemes lehet kigyűjteni, és úgy megtervezni a szintezést, hogy útba essenek az itemek, és felkapni őket, ill kisebb kitérőket bevállalni miattuk.
UPDATE: megnéztem párat, változó xp mennyiség jár értük, ill. van olyan, amelyek lvl90 előtt nemigen lehet összeszedni, max partyban ( lvl90es elit mobok őrzik őket )
Viszont pár darabot érdemes összekapkodni, mert általánosságban egy rare mob xp értékét kapod érte ( és a pénz is jól jöhet )

Utolsó szerkesztés: 11 éve 6 hónapja Írta: Classrun.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11685

Szinteztem én is Townlongban, igazság, amit írtál Skaven, 95% xp-nél úgy álltam, hogy minden quest kész, és még három elérhető van.
Az eleje überpörgős, nagyon jól haladós, úgy, hogy már letudtam őket egyszer, két helyen is felszedtem elveszett bizbaszokat ( + 800K xp összesen ), volt restedem is, aztán a 80%-a körül megbicsaklott a dolog.

Jöttek a Mantisok ezerrel, BUGos lett az UI-m, és hírtelen ott találta magát a karaktert, hogy ölni kellene 30+ mobot, amelyek ilyen 90. szintű überbrutál halálosztók; nem volt vicces, anno szenvedtem meleeben ezekkel, nos, nem lett jobb.
Asszem itt várható az első nagy törés a szintezésben, nagyságrendileg 10+ órája lesz majd itt a folyamatos játék, meglássuk, mennyire leszek észnél, hogy ne pusztuljon el a karaktert 3percenként.
Itt már látszik a group szintezés előnye - pont itt találkoztam egy 3tagú partyval, akik AoE-ba pulloltak mindent, látszott, hogy mennyivel sokkal haladósabb, ahogy Ők csinálják.
Ez volt az a terület, ahol úgy éreztem, hogy sokkal-sokkal kevesebb olyan quest van, ahol hátrány, ha többen toljátok, csak minden 4.-5. quest gyűjtögetős, azok se botrányosan nehezek, ill. van, ahol van rengeteg mob, de én kettőnél többet nem tudtam ( mertem ) pullolni.
A mobok hp-ja viszont úgy megugrik, hogy már tényleg van értelme a többszemélyes játékmódnak.
Erről majd beszélgetni kellene este.

Apropó - este fél11ig legkésőbb akikkel beszélgettünk, meg gyakoroltuk az instázást, logoljanak már majd be, és beszéljünk már pár szót majd a szintezésről. Arról, hogy hogyan tovább lvl86 után, párban, egyedül, instázással, stb., stb.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11686

hat en varhatoan vlamikor 10 utantol online leszek, majd a hatterben fut a jatek aztan netezgetek meg.

aztan hetvegen vegigtoltam az utolso zonat is, az egesz kellemes volt, genya reszek nem voltak. de instazas nelkul itt is meg kell csinalni mindent, meg par napi kuldit is letudtam. na jo, konkretan egy napi kuldi volt, amit nem csinaltam meg, a tobbit igen... :D
de ez a zona jo volt.
valahogy azt kellene osszehozni, hogy townlong legveget ki lehessen hagyni ami azon a szigetszerusegen van. valoszinuleg tenyleg mindenki faradt lesz mar ott meg minden, asszem ha megegyszer meg kell csinalnom a "keress egy normalis yakot" kuldit, ahol kb. 15 mobot kell leverni ugy hogy xp sem jon beloluk, akkor nagyon ideges leszek. :D
mondjuk en ezen a reszen talaltam az egyetlen ilyen +xpt ado cuccot, szoval szerintem ezekre annyira talan nem lehet epiteni, bar ha te haladsz legelol a szerveren, akkor azert van eselyed. :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11687

Skaven írta: mondjuk en ezen a reszen talaltam az egyetlen ilyen +xpt ado cuccot, szoval szerintem ezekre annyira talan nem lehet epiteni, bar ha te haladsz legelol a szerveren, akkor azert van eselyed. :)

Itt elvileg kettő is van, ami útba esik ( eshet ), és egyszer láttam, ahogy bementem egy ilyen helyre, felszedtem, jött utánam egy csávó, és Ő is.
Szóval szerintem ezek olyanok, mint a régész cuccok, hogy csak a sajátodat látod, és annyi, mindenki felkaphatja a sajátját.

A yakos questet biztos, hogy kihagyom, inkább megölök egységnyi idő alatt +20 mobot, az 1.5x annyi xp.
Bepróbáltam, már a 4.-nél anyáztam, de végigtoltam, hogy felmérjem, ez mekkora kibaszás. Nos, nagy.

Én is a szigetet érzem szűk keresztmetszetnek egyébként, csak épp lövésem sincs, hogy mivel lehetne kiváltani.

Deviszont attól nyugatra még van vmi hely, Sara'Vess, vagy micsoda, oda át kell / lehet egyáltalán menni?

Utolsó szerkesztés: 11 éve 6 hónapja Írta: Classrun.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11688

az egyik szigetre csak repulve lehet atmenni, a messzebbire at lehetne setalni a vizen is, de kuldit nem talaltam egyiken sem a masik karival felfedezgetve. lehet hogy van valami prequest valahol, de mivel tobb elite mob is van ezeken a reszeken, meg eleg combos lvl90-es mobok, ezert szerintem ez valami kesobbi dolog lesz.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11689

Egy kicsit irgyellek titeket, de én aludni fogok ma este inkább, talán holnap megveszem a játékot és 1-2 hét alatt lesz majd meg az első 90es :))

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11691

Ha valaki felér 90-re és kialudta magát, alkalomadtán ossza majd meg a tapasztalatait. Danke.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11692

lvl 86-nál érdemes ugye átmenni a köv területre ami four winds vagymi
kell vmi atvezető q csinálni vagy csak atszambázok azt keresek 1 quest hubot?


"AZ üt elöször, aki igazán nagyot üt, és elöször"
by Argo

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11693

Mégöt írta: lvl 86-nál érdemes ugye átmenni a köv területre ami four winds vagymi
kell vmi atvezető q csinálni vagy csak atszambázok azt keresek 1 quest hubot?

Természetesen van átvezető, de nem érdemes vele foglalkozni, amint megvan a szint, irány átal.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11694

gyakorlatilag mindig mehettek tovabb.
viszont szerintem keves kiveteltol eltekintve jok a questek, nekem sokkal jobban tetszik mint anno cata, tehat akkor sincs baj, ha szep kenyelmesen haladtok es vegeztek a zonakkal.
bar az utolso haromnal rested nelkul amugyis meg kell csinalni kb mindent. classnak is es nekem is meglett az achievement az utolos zonarol pl, es igy is nezelodni kellett hogy mi legyen, en mar a napi kuldibol leptem meg a szintet vegul. egy kis resteddel vagy instazassal azert ilyen gond nem lesz.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11695

Nyugtassatok meg, hogy Jade Forest után sokkal alacsonyabb a fasz role playing timesinkek aránya.
Valamint hogy 1 szinthez kb konstans idő kell, ha mapot váltasz időben. Nekem nagyon sok volt ez a kb 4 óra az első szintlépésre. Utálok szintezni :)
Hogy lehet a következőre menni? Ha szintet léptem, lesz új quest a fővárosban, ahogy Catában is volt?

A questek amúgy minőségüket tekintve valóban jobbak a Catásnál. Bár a nyomi linearitás az megmaradt. De végre nem lehet előre tudni, hogy minden egyes questhubnál ugyanazt a 2-3 kill/collect questet fogod kapni, mint az előző 500nál.
Jó, azt nem értékeltem, amikor ki kellett wowheadezni a hülye Scout sorozatban, hogy merre kell mennem, vagy amikor a sniper résznél pont a 2 négyzetcentis UIm vagy tereptárgyak alá tudta pakolni a célpontokat és percekig keresgéltem, hova lőjek :(

Utolsó szerkesztés: 11 éve 6 hónapja Írta: Khetana.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11696

Ha befejezted a mapot, akkor kapsz a köv. helyre questet.
Ha úgy fejezed be, hogy még marad q, akkor ilyen nyilván nem lesz - ilyenkor átmész 'csak úgy' magadtól a köv mapra, és jóvan.

A 86-os rész 4 winds / wilds, látszanak az FP-k a mapon, Forestből a majomfalunál átjössz a vízen, oszt jó, ott lesz.
Itt egyébként 4winds lassabb, beszélgetősebb, wilds ami pörgősebb, több öléssel, stb., és küldenek mindig előre kb. Viszont nagy valséggel el fog fogyni a quest, mire a végére érsz wildsnak, de no para, az ENY-i részén fel lehet jönni, és már látszik a nesingway tábor a térképen ( legalábbis pár betű belőle ).

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11697

Annembajhaelfogy, instázás még úgyse volt, az gondolom jópár % lesz úgyis.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11698

nekem kb ilyen 1milla volt talán az insta tegnap... instaküldikkel 1üt...


"Nagy hiba elõre számítgatni egy küzdelem kimenetelét, nem arra kell gondolnunk, hogy vajon gyõzünk-e, vagy sem. Hagyjuk a dolgokat természetesen folyni. A mi feladatunk, hogy ütünk a megfelelõ pillanatban."

Bruce Lee

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11699

amugy az elso teruleten van a legtobb timesink / loreplay kuldi.
a mesterloveszes baromsag meg teljesen egyedi, olyan jellegu kb. nincs is tobb.

nagyjabol minden teruleten van 1-1 szar kuldi, de osszesegeben porgosebb mar minden, mint az elso terulet elso fele.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11700

ezt azért jó hallani....
tegnap meglettem volna vadul 87 ha az asszony nem kezd el megint macerálni azzal a 3adik gyerek dologgal....


"Nagy hiba elõre számítgatni egy küzdelem kimenetelét, nem arra kell gondolnunk, hogy vajon gyõzünk-e, vagy sem. Hagyjuk a dolgokat természetesen folyni. A mi feladatunk, hogy ütünk a megfelelõ pillanatban."

Bruce Lee

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 6 hónapja #11701

Hirki írta: ezt azért jó hallani....
tegnap meglettem volna vadul 87 ha az asszony nem kezd el megint macerálni azzal a 3adik gyerek dologgal....

Küldj egy képet róla, eldöntöm, besegítek-e igény esetén :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.191 másodperc
Az oldal motorja a Kunena fórum