× Boss-ok: Imperial Vizier Zor'lok, Blade Lord Ta'yak, Wind Lord Mel'jarak, Garalon, Amber-Shaper Un'sok, Grand Empress Shek'zeer

normal Grand Empress Shek'zeer

Több
11 éve 4 hónapja #12497

Heart of Fear hatodik, és egyben utolsó bossa, amelyről egybehangzóan azt állították azok, akik próbálták, hogy heal szempontjából az eddigi legnagyobb kihívás a contentben - normal szinten nem sok minden veheti fel vele a versenyt, és még jópár HC encountert is kenterbe ver.

A boss mechanikája nem túl bonyolult, ám tartalmaz pár olyan részt, amikor mind a DPS-nek meg kell küzdenie, hogy beleférjen az enrage-be, mind a healereknek, hogy valahogyan életben tartsák a raidet.

A végén szükségünk lesz némi WSAD skillre, hogy eme háromfázisú harcot teljesíteni tudjuk.

Az első fázis 2.5 percig tart, és könnyedén nyomon lehet követni a boss energiáján, mikor is ér véget.
A fázisok között a boss nem gyógyul, így erősen nem mindegy, hogy ezen idő alatt a bossról 30, 40 avagy 50% hp-t verünk -e le.

Az első fázis folytatódik a második után, mindaddig, amíg a boss hp-ja el nem éri a 30%ot. Ebben a fázisban is a következő képességekkel találkozhatunk:

Dissonance Field
- a videón is jól látható, két darab pörgő - forgó disc, amelynek folyamatosan fogy az életereje. Nem lehet sebezni vagy targetelni, és ha végül elfogynak, akkor felrobbannak, szép kis sebzést okozva a raidnek ( bár a videón úgy látszik, mintha csak egy sávban sebezne, valójában mindenkire hat )
Amennyiben ez a két field egyszerre múlik ki, akkor elviszik a raidet, ezért arra kell törekedni, hogy a két field robbanása között legyen némi idő ( 10-15 sec ), ami közben fel lehet húzni a raidet maxra, hogy a következőt kibírják.
A fieldek elnyelnek minden nemű mágiát, amelyet a hatókörükön belül használnak ( kifelé lehet targetelni és sebezni, de aki benne áll, nem kap healt ), és ha ezt megteszik, akkor csökken az életerejük. Ezért arra kell törekedni, hogy az alábbi debuffal ide fussunk be.
Az első fázisban kétszer tesz le fieldet, elsőnek fél perc, másodiknak másfél percet a pullt követően.

Cry of Terror - egy pofás kis dot, amely szépen folyamatosan sebez. Mint már említve volt, a Dissonance Field elnyeli a mágikus hatásokat, úgyhogy aki megkapja, az igyekezzen beleállni a kiválasztott fieldbe, amely így elnyeli a sebzést, és gyorsítja a robbanást. Természetesen a két field közül csak az egyiket kell folyamatosan erre használni, a másikat érintetlenül kell hagyni, azért, hogy különböző időben merüljenek le.

Dread Screech - 10esben 2 főre rádobja, akik sebződnek azokkal együtt, akik 5 yardon belül állnak. Érelemszerűen ki kell healolni

Eyes of the Empress - a tankokra kerül, mint debuff, ha eléri az öt stacket, akkor a tank MC-zve lesz és a raid wipe-ol. Két tankra van tehát szükség, akik tauntolgatnak 4-4 stacknél

Ez tehát az első fázis - 2.5 percig folyamatosan terülve toljuk a DPS-t, a fieldeket lemerítjük a debuffal, és a tankok szépen váltják egymást.

Amint az idő lejár ( a boss energiája nullára csökken ), következik a második fázis.
Itt a boss elvonul, a fázis alatt nem is sebezhető, helyette egy adag add érkezik.

Közös képességük, hogy ha egymás közelében vannak, akkor buffolják egymást . Ezért a két tank, valamennyire széthúzva az addokat próbálja őket megtartani, az elején pár CD felhasználásával.

Kétféle add van:

Set'thik Windblade - a kevésbé veszélyes, és kevesebb HP-val rendelkező add, összesen 6 darab jön, amelyek a következőket tudják:

Fixate - valakit kerget 30 sec-ig. El kell szaladgálni előle

Dispatch - interruptolható képesség, amely egy véletlenszerű tagot a raidből sebez ( megdobálja tőrökkel ). Ha fussa CD-ből, akkor szakítani kell, amennyit csak lehet

Sonic Blade - üti a tankot ( és remélhetőleg csak a tankot )

Sticky Resin - egy pacát dob a földre, amelybe ha beleállunk, akkor felvesszük magunkhoz, és 30%-al lassabban mozgunk majd. Miért is tennénk meg ezt? Nos, azért, mert ha felveszünk egy ilyen pacát, és átsétálunk vele egy másikra, akkor ott le tudjuk dobni, így ott már 2 paca lesz egyben. Ha még viszünk oda másik hármat ( azaz egy megadott pacához becipelünk másik négyet ), akkor ez a ragadós légycsapda átalakul, és képes lesz arra, hogy csapdába ejtsen egy mobot ( játékost nem ). Amennyiben egy mob csapdába került, akkor onnan már kiszabadulni csak akkor tud, ha egy Windblade kiszabadítja, egyébként pedig 2 secente sebződik 5% hp-t.
Mit kell tehát csinálnunk?

Mielőbb leütni a Windblade-ket, majd egy helyre összetenni 5 pacát, amivel egy csapdát kreálva elkapni a Windbladek mellett feltűnő két másik addot - a Kort'hik Reavereket.
Potenciálisan egy ilyen csapdát tudunk majd kreálni, amivel egy ilyen addot tudunk majd kikapcsolni ( amely szépen lassan ki is múlik majd ), a másikat le kell majd ütnünk.

De ne szaladjunk előre, íme ezek képességei:

Poison Bomb - lemérgezi az illetőt, sebezve rajta, majd még dotot is hagy.
Toxic Slime - jó kis sebzés az előtte állókra -> ne állj a mob elé, ha nem vagy tank
Poison - Drenched Armor - a tankok kapják meg eme debuffot. Akin ez rajta van, az sebzi a mellette állókat. Még egy ok, hogy ne állj a tank mellé

A második fázist tehát az addok lekezelésével kell töltenünk - elsőnek a Widblade-ket leölni, úgy, hogy lehetőleg a spelljeiket szakítsuk, emellé az általuk ledobált pacákat összetenni, és a Reaverek közül az egyiket bele kell vinni, hogy kikapcsoljuk a fightból.

A fixate elől elszaladunk, a sebződéseket kihealoljuk.

Amennyiben lejárt az erre szánt idő ( 2.5 perc ), vagy az összes add már elhalálozott ( erre kisebb az esély, ha mégis sikerül olyan izom DPS-t produkálni, hogy már csak a becsapdázott add él, akkor viszont jól jöhet a healereknek a kis szünet, amíg tudnak mana-t regenelni ), akkor jön a boss.

Erősen számítani kell arra, hogy a boss érkezésekor még lesz fenn egy Reaver, előbb ezzel végezni kell, és csak utána kell a bossal foglalkozni. Amennyiben még van életben Reaver, és Widblade is, akkor súlyosan el vagyunk maradva a DPS-el, és variálni kell, hogy ez a rész stabilizálódjon.

A boss visszajön, és folyatatódnak az első fázisban megismert képességei - teszi le a fieldeket, amelyekbe beleállunk a debuffal, a tankok szépen sorrendben tauntolgatnak, stb., stb.

Amennyiben a bosst sikerül 30%-ra leverni, akkor kezdődik a móka, mivel kap pár új képességet, ellenben nem eddig képességei közül csak a tankokra rakott debuffot tartja meg.
Azaz immár össze lehet állni, valamint ha van kint aktív field, akkor 30% előtt DPS stop-ot kell tartani, hogy a végső fázisba ne csússzunk át úgy, hogy jön még robbanás a fieldtől, mivel az fix halált jelent.

Sha Energy - további healolnivaló, random sebzés a raidbe, 10fősben ketten kapják ezt meg

[url=Consuming]Consuming Terror[/url] - shockwave-szerűen egy irányban tölcsér-szerűen használja a képességét, ki kell állni belőle. Ha valakinek mégsem sikerül ez, akkor feart kap, amit le kell szedni ( és sebződik ). Figyelni kell és kerülgetni

Vision of Demise - két player megkapja ezt a debuffot, amelynek hatására 4 sec múlva mind ők, mind az 5 yardra körülöttük lévők fear-t kapnak. Értelemszerűen, aki megkapja, kifut, hogy mást ne fearoljon el, és ott leszedik róla a feart.

Calamity - ügyes kis AoE, amely annyit sebez, amennyi a raid tagjainak aktuális életerejének a fele. A trükk az az, hogy olyan hp-n tartani a raidet, amikor még nem halnak meg a jött-ment AoE-kba, és emellett lehetőleg nem annyira sokba, hogy ez az AoE kevesebbet sebezzen. 70-80% hp-nál sajnos nem ajánlott kevesebben tartani a playereket.

Amassing Darkness - még egy kis raidsebzés, hogy jó legyen, célpont játékosokra. Ki kell healolni


Mint látható, az utolsó fázis arról szól, hogy ki kell állni a területre ható sebződésből, le kell szedni a feart, és jó esetben leütni a bosst, mielőtt a healereknek elfogy a manája, és wipe lesz.

A tankok továbbra is tauntolgatnak, a raid igyekszik nem átragasztani egymásra a fear-t, és valahogy túlélni.
Rövid, de annál intenzívebb fight, ahol szerencsére sok helyen lehet hibázni.

2 tank - 3 healer - 5 DPS.

Bemutató videó:




LIVE kill:

Utolsó szerkesztés: 11 éve 4 hónapja Írta: Classrun.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 4 hónapja #12745

A kill tapasztalatai:


Az alapokról dióhéjban:

P2-ben a ankokra pakolt Drenched Armort sikerült jól félreolvasni, ez nem a tankokat sebzi, hanem a mobokat. Át lehet venni a tankról, ha mellé állsz, és így mindenkire felkerül.
Értelemszerűen erre szükség is van, nature sebzés, tehát pl. sámánoknál a mastery is hat rá, Máténak a sebzésének 10%-át ez a buff adta.
P2-ben tehát ezt fel kell venni, frissíteni kell, stb., stb.


Nagyon - nagyon megkönnyíti a healerek dolgát, ha csak 1 db P2 van, azaz 2x2.5 perc alatt eléri a boss a 30%-ot.
Ezt mi úgy tudtuk elérni, hogy pull után pár seccel toltunk egy BL-t, disc priest DPS-healolt, healer druid cicában végig ütötte BL alatt, így a P2 úgy indult, hogy a boss 60% hp-n lépett le.

P2-ben a csapdázás nem agysebészet, nálunk healer sámán szellemfarkas-gyorsfutás képességgel tette össze egy helyre a tócsákat, és így állt elő egy csapda.
Az egyik nagy addot ebbe tettük bele, a másikat pedig leöltük. Mivel a DPS elég szűk volt, ezért ez kb úgy nézett ki, hogy a 2. nagy add mintegy 50% hp-n jött át P2ből P1-be, először ezt jól eltakarítottuk, majd poti és egyebekkel átütöttük a bosst 30%-ra, valami 10 seccel a fázisváltás előtt.

P3 elég brutál mód indul, ugye egyből jön egy AoE, ami az akt hp felét sebzi, ez lefelezi a raidet, majd jön mellé az AoE.

A raid rááll a tankra, a debuffot kapott emberkék kifutnak, és a healereknek figyelnie kell, mivel a debuff vagy 4 secig ketyeg, és ezt követően változik át Fear-ré, és ezt kell csak leszedni.
A fear elleni hatások védenek, nekem pl volt olyan, hogy kifutottam, eltoltam egy berserker rage-t, ami immunt ad fearre, szóval ahogy lejárt, nem is tett be, hanem mehettem vissza.
Hasonló módon, előzőleg felpakolt fear wardok jól jönnek, ezt érdemes a healerekre pakolni, és akkor 1 sec se marad ki. Kiállni persze így is ki kell, mert ha bent maradunk, akkor a többieket is elfearol-juk.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 4 hónapja #12758

Második kill: (ha nem jön be, akkor még feltöltés alatt)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 3 hónapja #13210

A legutóbbi alkalommal kicsit másképp csináltuk, achivementre , mivel így könnyebb volt a kill, mind a heal, mind a DPS szempontjából. Így nem toltunk BL-t startkor.

A lényeg P2-ben van, nevezetesen:

P1 vége, a 2 tank pozícióba áll.
Mind2 tank betolja a CD-it, mivel a kezdő pofonok igencsak vastagok, és amíg a sok add egyben áll, addig jól felbuffolják egymást, és képesek megcsapni a tankot izibe.
Az egyik tank ( érdemes azt, akinek gyengébb a gearje / több az aggrója ) feljelöl egy kis addot, ezt megöljük. Amint látszik, hogy meghal(na), akkor egy másikat, azt is.
Így az 1. tanknál marad 1 nagy add és 1 kicsi.
A kicsit nem öljük meg, csak legyengítjük 20% magasságában, és ha pörögni kezd, akkor szakítsuk.

Ezt követően átmegyünk a másik tankhoz, és ott is eljátszuk ezt, valszeg ott egyébként is csak 2 kicsi lesz épp, mert az egyik már elmegy a raidbe valakit kergetni.
Leütünk ott is 2 addot, egyet ugyanúgy meghagyunk 20% magasságában.

Itt várunk, és a kijelölt emberke ( healer potenciálisan, de bárki jó, aki egy kicsit jobban tud mozogni ) fogja, és közben csinál egy full csapdát, majd egy másikat is elkezd.
A DBM jól számolja, hogy 3/5 paca van lenn, szóval jól lehet követni. Amint van lent elég paca, gyorsan meg kell ölni a 2 kis addot, majd becsapdázni a 2 nagyot.

Mindeközben visszajön a boss is, úgyhogy akár azt is meg lehet, hogy az egyik tank felveszi a bosst, a másik beleviszi a sajátját, majd tauntolja a másikat addot, és azt is csapdázza.

Amire figyelni kell:

- pacát ne vegyen fel olyan, akinek ez nem a dolga, mert csak kavarodás, +csapda-kezdemények és egyebek jelennek meg
- amikor vkit fixál a kis add, akkor az NE úgy rohanjon, hogy a kis add akár Őt követve, akár visszafelé, amikor majd megy a tankhoz vissza, átmenjen egy már kész csapdán. Értelemszerűen ez azt jelentené, hogy elhasználja a kész csapdát, ami nem valami jó ötlet, hisz az a nagynak van előkészítve
- a kis addok legyenek szakítva
- ha esetleg marad kint paca, de már nem kell több a csapdához, akkor azt el kell kerülni, mert ha vki felveszi, akkor rajta marad, le se lehet szedni, lassít + sebez végig
- nagy addot addig nem csapdázunk, amíg van kicsi életben, mert az kiszabadítja ( de ez egyébként is igaz ugye )
- a ranged / healerek ne szanaszét - szóródva, hanem viszonylagosan egy helyen álljon, hogy a rájuk dobott pacák ne kilóméterekre legyenek

Ennek értelemszerűen az az előnye, hogy mindkét nagy add meghal, így felszabadul 10-15M DPS. Természetesen, P2-ben, amikor csak várni kell, akkor lehet a nagyot ölni, hátha vmi nem jön össze jól, és akkor ezzel is lehet spórolni.

Ami miatt érdemes ezt erőltetni:

- kevesebb heal kell a 2. P1-be, lévén, hogy nincs kinn nagy add
- kevesebb DPS kell, lévén, hogy nem kell a kint maradó nagy addot lefaragni

Amire viszont ügyelni kell, hogy ha így marad egy rakat bónusz DPS, akkor azt NEM szabad arra használni, hogy úgy üssük át a bosst, amikor még kint van 2 nagy disc -> P3-ban jól tolja az aktuális hp felezős AoE-t, emellé még bejönnek a disc robbanások -> wipe.
Úgyhogy okosan kell átlökni a bosst, de legalábbis ez a módszer biztosabbá teszi azt, hogy a 2. P1 végére ( a robbanások után ) fixen meglegyen a DPS, és a 30%-ra át sikerüljön lökni a bosst.

Ha mégsem sikerül a dolog, mert pl. nem jön össze csapda, vagy véletlen 3 csapda-kezdemény is elindul, akkor sincs gond, ha egy nagyot sikerül csapdázni, akkor el lehet lőni a BL-t, és visszahozni a kiesett DPS-t. Viszont ha sikerül, akkor a BL megmarad a 2. P1 végére mondjuk, amivel stabilan el lehet érni a 30%-ot, illetve P3-ra, ami pedig értelemszerűen a heal / dps követelmény leküzdésében segít.

A következő felhasználók mondtak köszönetet: Adorján

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 3 hónapja #13228

Fun fact - solo heal Empress, videóval és loggal ( tankok DPS trinkettel és egyebekkel )

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 3 hónapja #13229

a harom healert is is tulzasnak ereztem eddig is. Na majd holnap megnezem a videot is. :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 3 hónapja #13248

Classrun írta: A legutóbbi alkalommal kicsit másképp csináltuk, achivementre , mivel így könnyebb volt a kill, mind a heal, mind a DPS szempontjából. Így nem toltunk BL-t startkor.

A vázolt taktikához egy videó:




Mit is láthatunk? Le van téve 2 marker, P2 elején az ÖSSZES ranged / healer rááll az egyikre. Ezzel azt biztosítják, hogy ha köp a windblade, akkor az egyik paca ott legyen ( ugyebár hiába is akarjuk a jelre letenni a csapdát, ha nincs ott paca, mivel értelemszerűen ezeket csak egymásra lehet vinni ). Ezt lehet látni 02.54kor.
Ezt követően lehet szóródni, aki esetlegesen megkapja a pacát mégis, az az előre megbeszélt jelre áll rá. Ha az a csapda készen van, akkor hasonlóan, mindenki más rááll a másik jelre, hogy ott is legyen paca ( igazából már az első csapda után oda át lehet menni ), és oda is összehordják.

Talán kicsit így egyszerűbb, ha nincs kijelölt paca-hordó ember, hogy akkor most melyiket is kellene megcsinálni. Viszont nekem úgy tűnt, hogy nagyon messzire vannak a jelek, úgyhogy figyelni kell, hogy nehogy kifusson heal-ből a healerek / tankok, mert az szívás. Az interruptot tolni kell továbbra is, lásd 04.29nél a bepörgő windbladet.

Remélhetőleg így még érthetőbb a P2 leírása, ezt a jelere való odacipelést én személy szerint feleslegesnek érzem, bónusz részt tesz bele, amit még be kell tanulni, ha mégsem kerül oda paca, akkor rögtönözni kell / pánik van, ha van olyan ember, akire ez rá van bízva, remélhetőleg Ő el tud számolni ötig, a többiek pedig el tudják kerülni a pacákat.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.265 másodperc
Az oldal motorja a Kunena fórum