normal Firelands 2/7

Több
12 éve 9 hónapja #2880

Bernatella írta: Ritka egyszerű harcok. Shannox-nál ranged DPS-nek semmi dolga, csak ne álljon be a csapdába, illetve minimálisan kövesse le a célpont mozgását, mert képesek a dögök range-en kívül menni. Betti a rangednek szintén nulla, P1-ben le kell reagálni a kis pókokat időben, kiváltani a targetekre. P2 tank & spank, ott csak a healerek izzadnak.

Egyrészt jó, hogy gyorsan haladunk, de ha másik oldalról nézem akkor ijesztő, hogy mit fogunk itt csinálni hónapokig. A trash sok, már az első resetnél sem kihívás és nem is élmény. A normál mód úgy néz ki egyszerű mint a faék. Legalábbis a 7/7-es eredmények 1 raidnap alatt ezt mutatják. HC lehet, hogy kemény lesz és akkor kitarthat a content, azonban ennek meglesz az a több száz wipe-os demoralizáló oldala, amit már ismerünk. Reményt keltő, hogy Al'akir-t milyen kitartással try-oltuk, erre a kitartásra szükség lehet itt is.

Hajrá Slash!

Azért nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy sok 372 ilvl HC klán, akik PTRen már a heriocokat tryolták hipp-hopp végigszaladt normálon. Így volt ez eddig is (sőt, T11-re még nem is voltak túlgearelve decemberben, max full 346-ban. Blizard pedgi megmondta előre, hogy Firelands normal 359 ilvl-re lesz hangolva.), és így is marad. Szerintem a HC lesz a mérvadó. Ha marad az, hogy jövő héten azok a klánok akik már elkezdnek HCzni, levernek mondjuk 4-5 bosst simán, akkor lehet gond. De nem hiszem, hogy ez így lesz.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 9 hónapja #2881

Én egyébiránt azt prognosztizálom, hogy 2-3 HC kill NAGYON hamar meglesz ( 1 reseten belül ).
Ezek lesznek azon bossok, ahol a gyakorlat és az RND, valamint a skill felül tud majd emelkedni a HC jelentette bónusz képességeken ( tippre ilyen lesz Lord Rhyolith, Alysazor ).
Ezen túl lesz pár boss, amely irgalmatlan durva gear-check inkább, mint valami hihetetlen durva bónusz képességek ( igazából Rhyolith is ilyen, csak ott a szerencse jelentette esetleges előny kiegyensúlyozhatja a gear jelentette hiányosságokat ). Tippre Frandrel druida bácsi, tuningtól függően Gatekeeper azok, amelyek ilyenek - nagyon trükközni nem tudsz az encounterrel, kell majd egy brutál gear + skill, hogy ezeket mihamarabb letudd. Persze Gatekeepernél is trükközhetsz majd azzal, hogy 25ösben 5 tankot viszel, szóval lesznek itt is azért trükközésre lehetőségek.
Ezek is meglesznek pár reseten belül, max 1 hónap.

Ki fog maradni 1-2, nagyonmax 3 boss, amelyeknél a HC mechanika újdonsága + kihívás egyaránt jelentkezik majd a szükséges brutális gearrel. Ragnaros lesz itt fixen. Ez jelenti majd ugye a szájhab fő forrását, hogy mennyire hamar is lesz ez meg.

Nagyságrendileg az első 2 reseten belül ( a TOP guildeknek, természetesen ) az instance fele már clearolva lesz HC-ban ( mondjuk lefelé kerekítve, szóval 3 boss ). 1 hónapon belül pedig Ragnán kívül nem nagyon lesz olyan boss, amit még nem öltek le.
Persze tuningtól is függ, de a mechanikák alapján, amelyek látszódnak HC módokban, ilyesmit vélek leolvasni.
Aztán majd aug 1.-jén a fejemre lehet olvasni.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.109 másodperc
Az oldal motorja a Kunena fórum