normal Feral tank druid

Több
12 éve 10 hónapja #1497

@Ragingfist
"Armor és hp függőség:

Szerinted a maci nem kap bónuszt ezekre. Szerintem a legelső tooltip alapján amit maciban olvasol:
Dire Bear form. Szerintem ezzel meg is válaszoltam..."

Ahogy írtam a többi tankhoz képest. Minden tank kap alapból némi bónuszt hp-ra (pl a warrior: Sentinel ), az armor növelésnek pedig az a szerepe, hogy a maci armorját a plates tankok szintjére hozza.
Tehát a a maci bónusz nem az előnyeit jeleníti meg, hanem a leather cuccok kisebb armorjának hátrányát egyenlíti ki, illetve a hp-ját a többi tankkal kb azonos szintre hozza.
Régen tényleg igaz volt, hogy a maci armor és hp tank, de ezt a státuszát az idők folyamán apránként addig nerfelték, hogy az eltűnt, illetve mára az lett a koncepció, hogy uniformizálják a tankok statjait. És mivel a maci semmiben sem emelkedik ki a többi tank közül, nem is engedheti meg magának, hogy az avoidance-t hanyagolja.

"Illetve a diminishing return miatt ha rá is gyúrsz erre, az első pár ütés után úgyis be fognak találni, amit HPból kell kivédened....ami így nem lesz."
A dodge-on lévő diminishing return tudtommal nem úgy működik, hogy x dodge után fixen benyelsz y ütést, hanem a dodge % növeléséhez egyre több rating szükséges (ez a túlskálázódás és a csak dodge-ra öltözés kivédésére szolgál)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #1498

Személy szerint nem tudom hány db Druida tank van a guildben. És bizonyára sokatoknak vannak nagyon jó tapasztalatai a Tank druiddal kapcsolatban. De a komoly tény az hogy van 10normal/heroic és 25normal/heroic változata a játéknak. Én személy szerint amióta tankolhattam az Omnislash guildben csináltam egy full reforgot mert olyan statok váltak fölöslegessé amik eddig számomra kellettek. De amúgy meg szerintem tök mindegy ha pl full dodge-ra gemelnék szerintem akkor is kilehetne tankolni egy bosst a druidával. Több féle lehetőségű a játék ahogyan a karaktereink is. Ez csak egy segítség nem pedig arról szól szerintem hogy ki az okosabb. (Akinek nem inge)


Teach me how to Pwn

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #1501

Egyet értek abban, hogy több jó gearelési/gemelési/stb. lehetőség van, viszont mindig van egy optimális, és hasznosabb, ha a leírás azt favorizálja. Gondolok itt arra, hogy ok, hogy kitankolsz bármit full dodge gemeléssel, de lehet hogy közben emiatt sokkal jobban ugrál a HP-d, illetve a diminishing return miatt elpazarlódik pár statpont, ami azt eredményezi hogy a healerek jobban oda kell figyeljenek rád és lehet, hogy pont emiatt nem tudnak megmenteni valamikor egy DPS-t. Az optimális talentek/gemelés/glyphek stb. lényegében annyit kellene elérjenek, hogy x idejű átlagos bosscsata alatt minél kevesebb sebzést kapj be, lehetőleg ezeket folyamatosan elosztva, nem ugrálva és ez alatt ne legyenek aggrótartási gondjaid. Ez hosszú távon azt eredményezi, hogy a healerek kevesebb manát kell rád költsenek, tehát több marad a raidre.
Amúgy szerintem nem arról szól ez a fórum, hogy ki az okosabb, én úgy fogom fel, hogy ha már kaszt-leírásról van szó, akkor az elitist jerks modell a mérvadó, ahol a folyamatos hozzászólásoktól fejlődik mindig a leírás és egy idő után eléri emiatt a tökéletes-közeli állapotot. Erre kellene nekünk is törekednünk, ezért vannak a hozzászólások.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #1504

Manith írta: Egyet értek abban, hogy több jó gearelési/gemelési/stb. lehetőség van, viszont mindig van egy optimális, és hasznosabb, ha a leírás azt favorizálja. Gondolok itt arra, hogy ok, hogy kitankolsz bármit full dodge gemeléssel, de lehet hogy közben emiatt sokkal jobban ugrál a HP-d, illetve a diminishing return miatt elpazarlódik pár statpont, ami azt eredményezi hogy a healerek jobban oda kell figyeljenek rád és lehet, hogy pont emiatt nem tudnak megmenteni valamikor egy DPS-t. Az optimális talentek/gemelés/glyphek stb. lényegében annyit kellene elérjenek, hogy x idejű átlagos bosscsata alatt minél kevesebb sebzést kapj be, lehetőleg ezeket folyamatosan elosztva, nem ugrálva és ez alatt ne legyenek aggrótartási gondjaid. Ez hosszú távon azt eredményezi, hogy a healerek kevesebb manát kell rád költsenek, tehát több marad a raidre.
Amúgy szerintem nem arról szól ez a fórum, hogy ki az okosabb, én úgy fogom fel, hogy ha már kaszt-leírásról van szó, akkor az elitist jerks modell a mérvadó, ahol a folyamatos hozzászólásoktól fejlődik mindig a leírás és egy idő után eléri emiatt a tökéletes-közeli állapotot. Erre kellene nekünk is törekednünk, ezért vannak a hozzászólások.

Igen, egyetértek, nyilvánvalóan van sokféle megoldás egy olyan nehezen mérhető, és több irányszámot is figyelembe vevő szerepkörnél, mint amilyen a tankolás, hogy van threat része, avoidance, hp, hogy, csak a fontosabbakat említsük, de az is igaz, hogy van olyan megoldás, ami jobb, mint egy másik ( adott encounterre is igaz ez, ill. általánosságban is ).
Mindenektől függetlenül köszönet a cikk megírásáért és az észrevételek alapján való karbantartásáért!!!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #1528

Bocs, hogy tovább kötekszek (igérem utoljára)

"A másik népszerű vonal az avoidance-re való építkezés. Ha ezt az utat kívánjuk követni, akkor nyugodtan válasszunk plates tankoknak való ékszereket."


Plates tankoknak való (str-es) ékszereket továbbra sem érdemes használni, mivel a str csak AP-t ad (jelenleg 2-t, de 4.2 után csak 1-et) Az Agi viszont több dodge-ot ad, mint egy hasonló itemen lévő dodge rating, + crit és AP.
Gyakorlati példával igazolom, két hasonló módon megszerezhető item bemutatásával
The Lustrous Eye

+168 Strength (336AP 4.2 után csak 168)
Equip: Increases your dodge rating by 112 (0.63% @ L85).
Equip: Increases your mastery rating by 112 (0.62 @ L85).



Amulet of Dull Dreaming
+168 Agility (0.69% dodge, 0.51%crit, 336 AP)
Equip: Increases your critical strike rating by 112 (0.62% @ L85).
Equip: Increases your haste rating by 112 (0.87% @ L85).

plussz lehet reforgolni dodge-ra: 112 haste -> 44 dodge rating ami 0.24% dodge

Minden stat figyelembe véteével az Agis sokkal jobb a macinak, de ha csak a dodge-ot vesszük figyelembe (0.63% < 0.69%+0.24%) akkor is az Agi-s cucc nyer. 

Tehát ha egy mód van rá, a maci ne válasszon Str-es itemeket.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #1572

Szerkesztve.


Up the Irons!
Utolsó szerkesztés: 12 éve 10 hónapja Írta: Ragingfist.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 7 hónapja #4397

A Tankolási Roták:

Single Target: FFel kezdel. Aztán

A Druidának két darab 6 seces CDju spellje van: Mangle, Trash. A lényeg az hogy minél kevesebbet legyen ez a két skill CD nélkul miközben a pulverizt és a lecaretet fenttartod.

Ha számolsz kicsit a GCDékkel...

Elnyomod a manglét(6 sec CD) elnyomod a Trasht aztán elnyomod a pulverizt és felraksz egy lecaretet -> 3 skillt nyomtál el pont 6 sec GCD mehet a következő mangle és a mangle utáni GCDvel lejár a Trashröl is a CD. Kezdődik az egész előrröl.

A lényeg hogy mindig legyen fent a Lecarate mert annak a dotja procoltatja az ingyen manglét ami ugye prioritásos ütés. Minél kevesebb időt kell ugy lenni, hogy nincs fent a lecarete. a Legkevesebb ugye 1 GCD de ennek a két GCDnek ugy kell végigmennie (pulverize 1 gcd kövi lecarate 1 gcd), Hogy a Trash is meg a mangle is CDén van. Persze ha pont ebbe a két GCDbe proccol be a mangle akkor azt kell elnyomni mert az a fő ilyenkor 3 gcdét vesztesz.

Tehát pulverizt nem akkor frissítesz amikor lejárna hanem ugy kb akkor amikor 10secnél kevesebb van belőle hátra és Kijön az hogy 2 GCDig a trash is és a mangle is CDén van.

Amikor elég ideig van fent a Pulverize és mangle és trash is CDén akkor természetesen a filler a Lecarate.

AOE Tankolási rota: Na ez kicsit egyszerübb:

Swipe, Trash, Swipe, Mangle, Swipe, Trash, Swipe, Mangle, Swipe.

Tehát minden második ütésed Swipe és minden első ütésed vagy Trash vagy mangle. (közben tabbal váltogass targetet auto attack miat és hogy minél több emberen legyen mangle)

igy azt éred el, hogy minden 4 ütésedből csak egy darab üt egy embert.
A CD/GCD kezelésbe most nem folynék bele jobban az a lényeg, hogy pont így jön ki mindegyiknek a CDje a GCDékre (swipe 3 sec CD, Trash 6 sec CD, Mangle 6 sec cd)

Természetesen mind két esetben maul spammelsz ha van elég raged.
King of the jungle ha van akkor Enrage mindig CDre
Berserket mindig enragel egyut egy pulverize/leacarate/Mangle combo után inditunk: Pulverize add critet alatta lecarate meg növeli a maul damagét, a Manglérol meg leszedi a CDét a berserk.


\"Nem az az igazi hős, aki vakon harcol a jóért, hanem az, aki megízlelte a gonosz gyönyöreit és magától rájött, ellen kell annak állnia minden erejével.\"
Utolsó szerkesztés: 12 éve 7 hónapja Írta: GaiaBlood.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 3 hónapja #7058

T13 set bonuszok

2es: amikor aktív a pulverize a mangle crit 100% esélyben proccoltatja a feral shiedet. must have berserk alatt kb sebezhetetlen vagy fizikai sebzésre.

4es: a Frenzied regent megkapja mindenki a raidben. Két lehetőség:

A: nincs glyph: 30% plusz hp nekem, 15%a az ÉN! hpémnak mindenkinek. A druida 10 rageért cserébe secenként 0.3%hpét gyógyul, a raid pedig körülbelül 0.075-öt. Ez perpillanat az én gearemben 6-8 ezret, critelve 16-17 ezret jelent rajtam, a raid többi tagján pedig olyan 1.5-3 ezret, critelve 4-5 ezret jelent.
Körülbelül a 40%a crit ami a spellcrittemmel egyezik meg.

B: Van glyph: HP increase ugyanúgy. Nincs heal viszont mindenkin minden fajta forrásból származó heal (mindenfajta heal, poti, hs, etc.) 30%al erősebb lesz

3perc CD és 20 secig tart.


\"Nem az az igazi hős, aki vakon harcol a jóért, hanem az, aki megízlelte a gonosz gyönyöreit és magától rájött, ellen kell annak állnia minden erejével.\"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.114 másodperc
Az oldal motorja a Kunena fórum