normal Tervezés és végrehajtás - CD-k és talentek

Több
4 éve 11 hónapja #12345

...avagy egy fight mechanikája.

Régóta szeretném megírni eme értekezést arról, hogy (szigorúan) szerintem miképp is érdemes felkészülni egy encounterre, hogyan érdemes tagolni egy csatát, és miképpen kell a karakter eszköztárát összeállítani.
Egy 'szerencsés' másfél órás késés alatt megszövegeztem az írás nagyobbik részét, úgyhogy most formába is öltöm – köszönhetően a MÁV-nak, az eddigi tapasztalataimnak, és, hogy bemutassak egyféle gondolkodásmódot, amely remélhetőleg hasznára lesz többeknek is.
Az írás első része független mindentől, szabadon használhatja az, aki World of Warcraft – Mist of Pandaria világában fel kíván készülni egy csatára, s minél nagyobb sebzést kíván valamilyen formában kiosztani ( és valószínűleg azok is, akik gyógyítónak, avagy próbabábúnak állnak ki ). A második része csak a Warrior sajátosságaira, és az egyes fightokra lebontva mutatná meg, hogy ezeket hogyan is kell ezeket elképzelni. Akár még ez is hasznos lehet, egyfajta példatárként bárkinek, akinek van pár perce, hogy átfussa ezt az írást.


Egy alkalommal azt találtam mondani, hogy a WoW DPS része nem más, mint tiszta matematika. Természetesen ez így, ebben a formájában nem igaz – rengeteg múlik egy raider sikeres teljesítményén, kezdve a jó helyzetfelismerő – képességen át, a megfelelő reakcióidőn, a használt hardveren, és még a pillanatnyi hangulaton is. De tény, hogy iszonyat sok dolog múlik a matekon.
Guild társam hívta fel egy alkalommal a figyelmemet egy cikkre , amely azt ecsetelte, hogy mennyire túlértékeljük az 'optimális talentezést', a 'tökéletes glyph' és egyebek részt, ezúton is köszönet Manithnak. Erről már írt részletesebben egy blog bejegyzésben ( anno 4.X kontextusban ) egy emberke, aki jól kiszámolta ( utánaszámolva egyébként szerintem jó pár helyen elcsalva ), hogy hiába fikázzuk egy illető glyph kiosztását, ha egy major glyph hiányzik, az -5% dps, de a rota 'be nem tartása' -10%. Mégis, meg kell adni az esélyt arra, hogy minél többet hozzunk ki a karakterből – és ennek része, miszerint az aktuális trendeknek megfelelően, a megadott csatára igazítva vágjunk neki egy – egy raid boss legyőzésének. A simulationcraft sem csinál mást – fogja, és kimatekolja azt, hogy hogyan is lehet +1 DPS-t nyerni, mit és hogyan kell megtenni. S innentől rajtunk áll, hogy ezt miképp is valósítjuk meg – amennyiben egyáltalán élünk vele.


A hosszúra nyúlt felvezető után lássuk hát akkor, hogy mit és hogyan is érdemes megtervezni egy encounter esetén. Rengeteg dolgot számíthatunk ki, és iszonyat mennyiségű dolgot fel lehet sorolni, amely bónusz DPS-t jelent; folyamatos tricks a rogue barátainktól, fullos buff / debuff támogatás, kaja, potion, flask, stb., stb. Én mégis a legnagyobb súlyt a tervezésre, és a matekra helyezném, mert ez az, amit mindig és minden körülmények között hozhatunk.


Lássuk hát, miként is valósul meg egy fight! Elsőnek előveszem a Warrior eszközkészletét, de hozzáértők fixen be tudják helyettesíteni a classuk megfelelő spelljeit a megfelelő helyekre. Nézzük akkor át ezeket!




Természetesen a fentiek közül nem használhatjuk mindegyiket – vagy Dragon Roar, vagy Bladestorm, illetve vagy Avatar, vagy Bloodbath.
Lássuk, melyik fighthoz mi is illik, hogyan lehet ezek közül dönteni?


Amikor egy számomra ismeretlen encounter elé állok, akkor általánosságban 2-4 videót nézek meg előtte róla. Több dolog is érdekel, és ezek túlnyomó többsége arról szól, hogy mi is az a taktika, amelyet el kell sajátítani, hogy a boss végül átalakuljon csillogó epic-kupaccá. Ezen túl viszont a következőek azok, amelyeket feltétlen meg kell vizsgálni:

  • mennyi ideig tart a harc?
  • átlagosan mennyi ellenfél ellen kell küzdeni?
  • milyen fázisok vannak, ezek meddig tartanak, van -e bármilyen szituáció, ahol burst sebzésre van szükség, vagy épp AoE-re kell helyezni a hangsúlyt, hol nyílik esély 'csalni' valamilyen módszerrel némi DPS-t

Ezek alapján áll össze az, hogy egy fight-on hol és hogyan is kell a CD-ket ellőni. Nem meglepő az, ha azt mondom, hogy egy 4 perces fighton egy 5 perces CD-t egyszer lehet használni, így annak helye fixen BL alatt kell megtörténnie. De mi van akkor, ha a fight 6 perces? Hogyan viszonyul egy 8 perces fight a 3 perces CD-khez? Pontos választ ezekre nem lehet adni, amely minden fighton megállja a helyét, de általánosságban meg lehet fogalmazni irányelveket.


A legnagyobb erősségű ( és emiatt nagy eséllyel a legnagyobb CD-vel rendelkező ) képességek elsütésére 2 hely ideális: vagy a fight legeleje, vagy pedig BL alatt. Ezen utóbbit nem kell különösebben magyarázni, a fightok eleje viszont azért ideális, mivel ekkor még ketyeg a karakteren a potion ( pre-potion használat esetén ), a proccos trinketek fixen felteszik a buffot, minden CD adott ( tehát a kisebb CD-ket is el lehet lőni a nagyobbak mellé ), stb., stb.
Ha a kettő egybeesik, azaz BL-el indul a fight, akkor nincs sok minden, amin gondolkodni kell, egyszerűen ellövünk mindent, és nézzük a számokat.


Az azonos CD-s képességeket értelemszerűen érdemes egyszerre ellőni – a Dragon Roar + Bloodbath együtt igen hatékony, hasonlóan a banner + Avatar. Makrókkal teljesen jól lehet pl összetenni nagyobb CD-s képességeket is egyben; a Dragon Roar + BloodBath ( természetesen fordított sorrendben kell megadni, hogy már a Roar is kapja a bónusz sebzést ) elé betehetünk egy 2 perces trinket használatot, és így minden második használatkor ellövi a trinketet is. Persze van pár eset, amikor érdemes késleltetni a CD-ket, ezért érdemes kipakolni magát a trinketet is az action barra, hogy lássuk, hol is állunk.


A proccos trinketek kicsit csavarnak még a dolgon – elsőnek utána kell nézni annak, hogy milyen inner CD-vel is bírnak, és valamilyen addon használatával ( pl. a NeddToKnow erre ideális ) nyomon lehet követni, hogy mikor is fog lejárni róluk ez a belső CD. Amennyiben azt látjuk, hogy ez 5 sec múlva megtörténik, akkor adott esetben érdemes még várni a CD-kkel, hogy ezek egymást lefedjék, és így fokozottabb DPS emelkedést érjenek el. Az inner CD-vel bíró trinketek nagy része a CD-k lejárta után pár seccel máris proccol, erre számíthatunk is.


Át kell tervezni kicsit az UI-nk bossmodokra vonatkozó részét. Egy tipikus harcon a csatához 6-8 képesség tartozik minimálisan, amelyet mind – mind meg tud mutatni kedvenc bossmodunk ( az, hogy ez most a DBM, BigWigs, vagy bármi más, lényegtelen ). Számunkra szerepkörtől függően ezek egytizede érdekes csupán – ha DPS-elünk, az, hogy a tankra kerül egy debuff, nem túl izgalmas. Ellenben az, hogy a boss pár secre eltűnik ( pl. Blade Lordnál az Unseen Strike ), és addig nem lehet DPS-elni, sokkal fontosabb. Követnünk kell ezt, mert ha épp előtte tolunk be egy CD-t, amelynek az egyharmada elmegy feleslegesen, mert a bosst nem lehet ütni ( pl. Feng esetén épp földrengés van és így a hit chance leesik ), azzal a CD kárbavész. Követni kell tehát a csata történéseit, és rögzíteni, hogy mely események azok, amelyek minket nem érdekelnek ( DPS szempontból lényegtelenek ), és melyek azok, amelyek befolyással lehetnek a kiosztott sebzésünkre. Ezen túl természetesen a szimpla, túlélést befolyásoló ( pl fázisváltó, robbanó ) dolgokat is érdemes követni, hogy ránk szóljon a bossmod, álljunk ki valamiből, ha esetleg bealudnánk. A többi viszont csak feleslegesen foglalja a helyet a képernyőn és potenciálisan elvonhatja a figyelmünket is.


Kissé eltértem a tárgytól, kanyarodjunk vissza az időzítésekhez, az encounter vizsgálatának szemszögéből. Példának ott a mindenki által ismert Elegon harc – ez mintegy 8-9 percig tart átlagosan. Ha egy 5perces CD-vel bírunk, akkor azt két alkalommal tudjuk használni – ellenben az, hogy mikor is tehetjük meg ezt, elég széles intervallum alapján történhet. Ellőhetjük egyből az első pár másodpercben, ahol hatványozott hatást érünk el, hisz az összes többi CD + prepoti ott van ( lásd nagyobb CD-k időzítése ). El lehet használni a második phase1-ben is, ahol már lesz némi debuff a bosson, így növelve a hatást. Viszont arra figyelnünk kell, hogy a legvégén, ahol a BL-t ellövik, ismét rendelkezésre álljon – ami egy gyorsabb lefolyású fight esetén nem fog megtörténni.
Emellé természetesen azt is meg kell vizsgálnunk, hogy 3 perces CD-nk egy 9.5 perces fightban hogyan is ütemezhető? A matek azt mutatja, hogy el tudjuk ezt használni akár 4 alkalommal is – a kérdés csak az, hogy meg kell -e ezt tennünk? Vannak bizonyos harcok, ahol nincs különösebb hullámzás a csata menetében, ilyen pl. a Stone Guard normal. Itt elég, ha ellövünk minden CD-t amint tudunk, és igyekszünk minél többet belepréselni a fightba. Ellenben a fentebb említett Elegonos esetben azzal nem sokra megyünk, ha az oszlopok leverésére használjuk fel a nagyobb lélegzetvételű CD-ket; lesz annak helye kicsit később, a bosson is. Ezeket egyrészről előre ki lehet számolni, másrészről a boss taktikájának tanulási folyamatában szerves részének kell lennie, hogy felismerjük, mennyire és hogyan kell ütemezni ezeket. Ha elsőre nem megy, majd legközelebb, ha kicsúszunk valamennyire, nem para, később jobban fog menni. A lényeg, hogy amit lehet, azt tervezzünk meg előre, mert ahogy a csata elkezdődik, a legkidolgozottabb tervek is képesek elszállni – és erre akkor hajlamosak leginkább, ha azt a fightot még a raid kevésbé ismeri, adott esetben még nem volt rajta egyetlen sikeres, győzelemmel végződő harc sem. Meghallhat egy DPS, és ezzel lelassul a harc, történhetnek váratlan dolgok ( DPS stop, hogy később váltson fázist a boss ), de mindig előrébb vagyunk, ha van egy már előre felvázolt minta a fejünkben a harc menetéről, és tudunk mihez viszonyítani; nem mellesleg kevésbé 'izguljuk el' a végjátékot, felejtünk el potiont használni BL alatt, stb., ha úgy érezzük, hogy minden ( többé – kevésbé ) a terveink szerint alakul.


Fentebb csak egy egyszerű példát láthattunk arra, hogy hogyan is döntsük el, hol és mely CD-ket használjunk. A második rész arról szól, hogy egy DPS Warrior hogyan is válogassa össze a talentjeit ( azaz a CD-ket ), mely fightra mi a megfelelőbb, s ezeken keresztül is meg lehet azt figyelni, hogy az adott esetben egyazon encounter is mennyiben változik, csak attól, hogy normal, avagy heroic formában állunk oda.


Alapból a nagyobb CD-ket részesítsük előnyben – az Avatar az esetek legnagyobb részében hasznosabb, mint a Bloodbath, a koncentráltabb dps-nővekedés miatt. Ellenben bizonyos esetekben váltanunk kell. A Bladestrom – Dragon Roar nem különösebben gondolkodtató, ha több ellenfél ellen megyünk, akkor érdemesebb az elsőt, ha kevesebb, akkor a másodikat választani.


Mogushan Vault:


Normal:


Stone Guard. Bladestorm – Avatar. A szokásos kombó, több ellenfél, kevés mozgás, csak ütni és ennyi. Ajánlottabbak a nagyobb CD-k.


Feng. Dragon Roar – Avatar. Nem kell magyarázni, ez a leggyakoribb, single target + nagy CD.


Gara'jal. Dragon Roar – Avatar. Az előbbi jó használatot tehet a Spirit Realm-on. Kötelező glyph: Rude Interruption.
Four Kings. Dragon Roar – Avatar. Kötelező glyph: Rude Interruption.


Elegon. Dragon Roar – Avatar. Figyelni kell rá, hogy a két helyre ütemezve legyen Dragon Roar; egyrészről a bosstól induló sparkoknál lehet besegíteni, hogy érje a sebzése mind a saját, mind a mellettünk lévő gömböt, és még a bosst is. Emellé pedig a cosmic sparkok esetén, amikor összeszedik és beviszik őket a belső részre, ezzel tudjuk stunolni + jóféle AoE-ban részesíteni őket.


Will of the Emperor. Dragon Roar – Avatar. A betöltött szereptől függően le lehet cserélni az Avatart Bloodbath-ra, mivel az lassít is, így az addok kezelésére jobb lehet.


Heroic:


Stone Guard. Bladestorm - Avatar. Sajnos ez az egyik legkevésbé tervezhető fight. Könnyen lehet, hogy időnk legnagyobb részét mozgással töltjük majd ( ránk hárul majd a csempék élesítése is ), de az is lehet, hogy épp összeláncolnak majd egy healerrel és az oroszlánok mögött fogunk álldogálni végig. Az Avatart itt kis túlzással CD-re kell tolni, ha az látszik, hogy a következő 10 secben nem fogunk semmit sem csinálni, csak a DPS marad. Egyébként könnyen lehet, hogy a Bloodbath felveszi a versenyt vele, sőt, mivel rövidebb ( 1 perces ) mivolta miatt akkor is ad bónusz sebzést, ha épp +100% buffot kapunk, míg az Avatar esetében lehet, hogy épp akkor tudjuk majd csak ellőni, amikor még csak kisebb sebzésnöveléshez jutunk hozzá.


Feng. Dragon Roar – Bloodbath. Normalhoz képest az a változás, hogy az új, shadow fázis alatt, pontosan egy percenként ( helyesebben fél percenként, de csak minden másodikat kell lekezelni ) jön egy csapat add, amelyet le kell AoE-zni, és bónuszban lassítani. Így a két egyperces CD összekombinálásával tudjuk azt biztosítani, hogy minden addos részre a maximális DPS-t tudjuk kitolni ( ráadásul még el is tudjuk őket lökdösni, és a Bloodbath lassít is ). Mivel ez a fight egyik kulcsmomentuma ( és egyébként is több DPS-t lehet elérni AoE-val, mint single targettel ), ezért ide a normalhoz képest cserélni kell.


Gara'jal. Dragon Roar – Avatar. Nincs változás.


Four Kings. Dragon Roar – Avatar. Bevallom, ezt a fightot még nem elemeztem ki messzemenően. A Bladestorm-ot nem érzem elég erősnek ide, hiába van a fight egynegyedében két célpont is kint – mivel pont ez az Execute fázis, ezért borítékolhatóan azzal több DPS-t lehet kiosztani, mint ha két célpontot ölünk egyszerre. A Bloodbath már talán kicsit elgondolkodtatóbb, mivel a második perc magasságában ( és később is az egész percek táján ) van kint egyszerre több boss, így az AoE + Execute részt 30%-al erősíteni könnyen lehet, hogy többet jelent majd, mint az Avatar.


Elegon. Dragon Roar – Avatar.


Will of the Emperor. Dragon Roar – Avatar.

Egyelőre ennyit, a fentiek alapján fel lehet építeni más encounterek esetén is, hogy mire és hogyan van szükség, mely talenteket ( esetlegesen mely speceket ) kell előnyben részesíteni a többiekkel szemben. Az írásomat azzal zárom, amivel kezdtem – a leírtak az én véleményem és szemléletem tükrözik, s ez csak egy módja annak, hogyan is lehet odaállni egy harc elé. Az, hogy ha valaki a legmegfelelőbb talenteket választja, azok legideálisabb időzítésével, még nem jelenti azt, hogy Ő lesz az, aki automatikusan a DPS lista legtetejére kerül; egy jó raider sokkal több tulajdonsággal bír, amelyek közül csak egy, hogy próbál a legmegfelelőbb eszközökkel harcolni. De legalábbis segít abban, hogy hatékonyabbak legyünk, s ha emiatt egy alkalommal többször nézünk meg egy – egy harcot videón, mielőtt odaállnánk elé, sosem árt, az aktuális raid leader biztosan nem szid meg minket emiatt.

Utolsó szerkesztés: 4 éve 11 hónapja Írta: Classrun.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Íz, Skaven, Mlnrmt, Kapszlock, Zedicus, Naderb, Inexx

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
4 éve 11 hónapja #12357

A cikk előző részében már említettem, de most külön kitérnék a raid CD-kre, valamint a CD-k timer-ére.

Mint azt mindenki tudja, vannak olyan képességek, amely nem (csak) a használója számára jelentenek előnyt, hanem az egész raidet előnyben részesíti.
A legismertebb ebből a Bloodlust / Time Warp, amely nem csupán a használója, hanem az egész raid számára előnyös.

Emellett néhány példa:

Shattering Throw
Skull Banner
Stormlash Totem
Tricks of the Trade

...és még sok más.

Mindezek közös tulajdonsága ( a relatív magas CD mellett ), hogy az egész raid ( vagy legalábbis egy része, pl. a melee ) számára előnyös a használata.
Ebből következik, hogy ezek használata különös figyelmet követel.
Egyrészről úgy kell őket felhasználni, hogy minél többen részesüljenek az előnyéből - a Shattering Throwt pl olyan célpont ellen, amelyet mindenki targetol, a Stormlash totemet úgy, hogy épp nem kell futkosni, stb., stb.
Emellett érdemes 'értesíteni' a raidet arról, hogy épp most valami olyasmi történt, ami előnyös számukra - míg egy BL-t általában észrevesznek a népek, egy Shattering Throwt nem biztos.
Ráadásul jó, ha nem írjuk felül mások hasonló képességeit, ha épp több sámán / warrior is a raidben tevékenykedik, így a jól megválasztott pillanat és kommunikáció fontos.
Erre szolgál segítségül pl. a slashIn addon , ahol megadhatjuk, hogy ha egy bizonyos idő után lejárt egy effect, akkor ezt kommunikálni tudjuk.
Így egy makróba beletéve a Skull Bannert, melléírva, hogy: /say Shattering Throw in majd a /in 10 /say Shattering Throw over, tudatjuk a nagyérdeművel, hogy itt bizony mi elhasználtuk ezt a CD-t, valamint arról is, hogy mikor jár ez le.
Ezzel egyrészről tudatjuk, hogy ha másnak is van ilyen képessége, akkor ne most tolja el, másrészről pedig a többiek felé is jelzés, hogy ha pl. egy BL + prepoti kombóval nyílt a fight, akkor a második (in-combat) potiont el lehet itt tolni, hisz kaptunk egy jó kis damage boostot.
A tricks egy kicsit kilóg, de a makró segítségével az illetőt is tudjuk értesíteni, hogy most kapott némi bónusz DPS-t, és ha épp úgy áll, akkor rátolhat valamilyen saját CD-t.

Arra is lehetőséget ad, hogy előreszámolva, figyelmeztessük a raidet, hogy hamarosan valamilyen erősítés érkezik.
Pl. a legvégére még beírjuk, hogy /in 280 /say Shattering incoming in 10 sec, akkor felkészülhetnek a többiek, és adott esetben késleltethetnek egy - egy CD-t.
A veszély ebben csak az, hogy ha nem CD-re toljuk ezt ( és ezt csak a legritkább esetben ), akkor ez félrevezethet másokat, így használata körültekintést igényel ( és az esetek többségében ellenjavallt ).

Ennyit a raid CD-kről.

A másik része az előbbi írás kiegészítésének nem más, mint a raid CD-k számolása.
Egy 1 perces CD-t ha összehasonlítunk egy 3 percessel, azt kell látnunk, hogy ezen utóbbi ( nagyságrendileg ) háromszor olyan erős.
Természetesen ez nem feltétlen van így, hisz míg egy 1perceset az esetek legnagyobb részében CD-re lehet tolni, a nagyobb CD-k csúszhatnak, hogy a legmegfelelőbb pillanatban legyenek elhasználva. Én az 1 és 3 perces CD-k között 2.5 szorzót szoktam használni.

Ha csak egyszerű matekról lenne szó, akkor ezt rendben lévőnek is lehetne mondani, hisz amíg az egyiket egyszer, addig a másikat háromszor tudjuk használni - ellenben nem veszi figyelembe azt, hogy egy fight úgy indul, hogy semmi sincs CD-n, így mindkettőt a 10. másodpercben már el lehet használni; nem pedig az 1 perceset az 1. perc végén, a 3 perceset pedig a 3. végén.

Így egy 6.5 perces fight esetében az 1 perces CD-ből befér 7 db ( az első a 10. másodpercben, és így tovább, percenként még egy ), míg a 3 percesből 3 darab.

Innentől a 7 / 3 = 2.33 már azt mutatja, hogy bizony a csatában a 3 perces CD jóval erősebb lesz.

Amennyiben a fight 8.5 percig tartana, és nincs semmilyen mechanizmus, amely később nagyobb DPS-t jelent, és nem maradnak ki részek a DPS-ből, akkor az 1perces CD-ből már kilencet, míg a 3 percesből még mindig csak hármat lehetne elhasználni.
Így már egyértelmű, hogy az egyperces CD-vel jobban járunk.

Mivel ilyen elég ritkán van, ezért még közel azonos uptime esetén is a nagyobb CD-vel többet érünk; persze csak akkor, ha nincs valamilyen speciális szituáció, ahol szükségünk van egypercenkénti DPS - növelésre ( mivel pl. ilyenkor jönnek addok ).

Remélhetőleg sikerült kicsit még érthetőbben rámutatni arra, hogy miért is jobb és erősebb egy nagyobb timer-rel rendelkező CD, és sikerül mindezeket használni a jobbnál jobb DPS-ek elérésében.

Healer szinten a CD-k használata kicsit másképpen néz ki, és nem is vagyok erre hivatott, hogy erről szóljak, ott sok esetben csak azért kell használni, hogy mana-t spóroljon a raid, nem pediglen azért, mert másképp a raid kihal.

Zárásul ismételten sok sikert, és kiugró DPS-t kívánok mindenkinek!

A következő felhasználók mondtak köszönetet: Littleboy, Skaven, Mlnrmt, Inexx

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.075 másodperc
Az oldal motorja a Kunena fórum