Figyelem! A lentebbi leírás személyes benyomások alapján jött létre, valamint az aktuális béta builden alapszik. Részben, vagy egészében változhat a lentebbi koncepció, legfőképp az egyes értékek, ill. a játékban történő megjelenésük ( közkeletűbb elnevezésünk az UI ). Hasonlóan, azok számára, akik saját maguk szeretnék kitapasztalni az egyes részeket, érdemesebb várniuk, és nem elrontaniuk a felfedezés örömét. Mindenki más számára kellemes és hasznos olvasást!

A Valor pontok szerepe a MoP-ban ismét átértékelődik. Megmarad a szokványos funkciója, azaz elkölthetjük raid gear vásárlására, ám emellett meglévő cuccainkat is fejleszthetjük vele. Megszerzésére is rengeteg új mód kerül be – az eddigi raidelés / random HC-zás mellett immár napi questekkel is gyűjthetjük. Ezek ráadásul összefüggenek – mivel a frakciók jelen állapotukban bizonyos repu szint felett nem aranyért, hanem valor pontért árulnak majd jobbnál jobb tárgyakat.

Jelenleg a heti szinten megszerezhető maximális valor bétában 1000 valor pont. Nem lepődnék meg, ha ezt megemelnék, mivel rengeteg féle helyről lehet valort szerezni, és rengeteg raid boss is várja a játékosokat, mind a szabadban, mind sötét kazamaták mélyén.

Vegyük sorba a lehetőségeket, hogyan is lehet valorra szert tenni, és mire is lehet majd elkölteni.

Sorrendben:

  • napi questek és frakciók
  • raid bossok ( raid instance-okon belül és a szabadban )
  • random HC-k
  • looking for raid
  • gear fejlesztése

Napi questek és jutalmak

A napizás és a frakciók megérne egy külön leírást, most dióhéjban csak azokat veszem elő, amelyek a valorral kapcsolatosak. Miden napi quest teljesítéséért kapunk 5 valort a szokásos jutalmakon kívül, azaz az arany és repu mellett. A raideléssel kapcsolatos frakciók ( Klaxxi, Shado-Pan, The August Celestials ) vendorai, amennyiben elérjük a megfelelő reputációt, némi valor mennyiségért cserébe felkínálják majd portékáikat. Ezzel gyakorlatilag öngerjesztő módon, ahogy a napikat teljesítjük, hogy javuljon a reputációnk, kapjuk a valort, amit utána el tudunk vásárolni.

Raid boss

Mind a szabadban lévő raid bossok, mind a három raid instance-ban találhatóak valorral jutalmaznak majd minket. Több szót ez nem is érdemel, jelen állapotban egy normál raid bossért 50 valor jár, normál fokozaton. HC módról, ill. a szabadban található bossokról még nem sikerült adatot előbányásznom, de nem lepődnék meg, ha az is hasonló lenne.

Random 5fős HC

A megszokott módon, a heti első hét random heroic 5fős teljesítéséért jár 210 valor pont.

LFR

Ez se változik előre láthatóan túl sokat, egy sikeres LFR teljesítéséért jár majd némi valor pont. Jelen állapotban ez még nem tesztelhető funkció, így a pontos értékéről nincs információ. Valószínűleg az éleshez hasonlóan az egyes bossokért nem jár majd valor, csupán a teljes takarításért.

Gear fejlesztése

A gear továbbfejlesztése jelenleg nincs implementálva, amit tudni lehet róla, azok a következőek:

  • minimum 375ös ilvl felszerelést lehet feljavítani
  • mintegy 6-8%-al lehet majd növelni a gear szintjét
  • többlépcsős a folyamat, azaz egy adott tárgyat többször is lehet egyre jobbá varázsolni. Összesen háromszor van erre lehetőség, amelyet a hozzá tartozó UI jelöl is

A tervek szerint valahogy így fog kinézni – bal oldalra lehet bepakolni a fejleszteni kívánt tárgyat, középen mutatja, hogy ez mennyibe is kerül, és milyen változások is lesznek rajta, valamint jelzi azt is, hogy hanyadik lépcsőnél járunk, legvégül pedig a készterméket láthatjuk.

Ennyit röviden a valor pontok szerepéről a következő kiegészítőben, mindenkinek sok epicet és több tonnányi valort!